2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Vatikánvárosban is jön a védettséghez kötött munkavégzés

Hétfőre várható az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlása a koronavírus elleni harmadik, megerősítő oltásról, jelentette be Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter Bécsben a Stella Kyriakides EU egészségügyi biztossal tartott közös sajtótájékoztatón. Nemzetközi kitekintés.

Ausztria elsősorban a legkorábban beoltott időseknek és az egészségügyben dolgozóknak már megkezdte a harmadik oltások beadását, egyelőre az EMA hivatalos ajánlása nélkül, úgynevezett off-label (a hivatalos alkalmazási előírástól eltérő módon történő) eljárás keretében.

"Az embereket levélben értesítik a harmadik, megerősítő oltás felvételének esedékességéről, amit kizárólag mRNS típusú - BioNTech/Pfizer és Moderna - vakcinával végeznek", közölte a tárcavezető. Mückstein ismertette az országos átoltottsági adatokat, ezek szerint Ausztriában eddig 5 417 924 ember kapta meg mindkét vakcinát, tehát a lakosság 60,65 százaléka rendelkezik teljes immunitással. A legnagyobb az átoltottság a 75 éven felüliek körében (88 százalék), ezt követi a 65-74 év közötti korosztály (83,1 százalék), majd az 55-64 (77,7 százalék) és a 45-54 évesek (68,9 százalék) következnek. A 35-44 évesek körében 64,2, míg a 25-34 éves korcsoportban 58,4 százalékos az átoltottság. A legalacsonyabb értéket (48,1 százalék) a 12-24 éves korosztálynál jegyezték fel.

A miniszter hangsúlyozta, az elkövetkező hetek, hónapok az oltással kapcsolatos felvilágosításról fognak szólni. Cél a lakosság átoltottságának növelése. "Az oltás hatékony és biztonságos, ez nem hit, vagy egyéni vélemény kérdése". Mückstein és Kyriakides újfent felhívták a figyelmet a koronavírus elleni védőoltás fontosságára. Hangsúlyozták, az oltás felvételével az emberek nemcsak önmagukat védik, hanem hozzájárulnak a társadalom általános immunitásának eléréséhez is.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1869 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 744 964 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 848, az intenzív kezelésre szorulók 223-an vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon öten haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 11 014-re emelkedett.

*

Szerbia elkésett a Covid-igazolások bevezetésével, már túl magas a napi esetszám, szigorúbb intézkedésekre van szükség, hangsúlyozta Milanko Sekler vírusszakértő a szerbiai közszolgálati televízióban. Hozzátette: a legnagyobb problémát a tömeges rendezvények okozzák, hiszen senki nem ellenőrzi a sporteseményeket, a lakodalmakat, a koncerteket és más rendezvényeket, amelyeken nagyszámú résztvevő van. Senki nem tartja be az elővigyázatossági intézkedéseket, ezért emelkedik a fertőzöttek száma. Mint mondta: most már nem elég kiállítani a Covid-igazolásokat, amelyekkel a beoltottságot vagy a fertőzésen átesettséget lehetne bizonyítani, lezárásokra és a korlátozások szigorú betartására van szükség.

A napokban több szakértő is a korlátozások szigorítása mellett állt ki. Orvosok, járványügyi szakértők, virológusok emelték fel hangjukat az oltások fontossága, illetve a rendezvények betiltása, szórakozóhelyek bezárása mellett.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 7549-cel 941 989-re, Koszovóban 45-tel 160 072-re, Észak-Macedóniában 494-gyel 191 434-re, Montenegróban 479-cel 131 500-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig ezerrel 233 751-re növekedett. A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 47-tel 8234-re, Koszovóban néggyel 2953-ra, Észak-Macedóniában 22-vel 6641-re, Montenegróban néggyel 1923-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 29-cel 10 491-re növekedett.

*

Horvátországban 14 napról ismét tíz napra csökkentik a kötelező karantén idejét, jelentette be a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján. A testület kiemelte: azoknak az egészségügyi dolgozóknak vagy más intézmények munkatársainak, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek fertőzött személyekkel, azonnal tesztet kell végeztetniük, amelyet a hetedik, majd a 14. napon meg kell ismételniük, függetlenül attól, be vannak-e oltva, vagy átestek-e a fertőzésen. A pozitív antigén gyorsteszt esetében az eredményt PCR-tesztel is alá kell támasztani.

Tekintettel arra, hogy az iskolakezdés második hetétől a szokásosnál nagyobb számú fertőzöttet regisztráltak a 10-19 évesek körében, nekik bármilyen tünet esetén, legyen az influenza, fül-, has-, fej- vagy torokfájás, hőemelkedés vagy fáradtság, kötelezően el kell végeztetni a koronavírustesztet. Csak negatív teszttel lehet visszatérni az iskolába. Pozitív teszt esetében a tíznapos karantén a gyerekekre is vonatkozik.

Horvátországban az elmúlt héthez képest 11 százalékkal nőtt az újonnan fertőzöttek száma. Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója elmondta: az elmúlt egy héten 540 új fertőzött került kórházba, akiknek 72 százaléka oltatlan volt, és 84 beteg hunyt el, akiknek 77,4 százaléka úgyszintén. Ez idő alatt 8546 új fertőzöttet regisztráltak az országban, 78,8 százalékuk egy oltást sem kapott.  Jelezte továbbá, hogy 270 napról egy évre kiterjesztik a védettségi igazolványok érvényességét. Ez vonatkozik az oltásokra és a fertőzésből való felgyógyulásra is.  Az Európai Unióban a gyógyultsági igazolás 180 napig érvényes, de Horvátországnak joga van saját hatáskörben döntést hozni - mondta, hozzátéve: "mi úgy véljük, a 365 nap olyan határidő, amit el tudunk ismerni".

Az elmúlt 24 órában 1517 új koronavírus-fertőzést azonosítottak az országban. A vírus okozta betegségben tízen haltak meg, kórházban 738 beteget ápolnak, közülük 99-en vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 822 966-an kaptak védőoltást - a jogosultak 44,9, a felnőtt lakosság 53,8 százaléka -, közülük 1 709 647-en már a második adagot is felvették.

A szomszédos Szlovéniában péntekre 970 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a Covid-19 betegség szövődményeiben négy beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 419-en vannak kórházban, 112-en intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 126 777-en kaptak védőoltást, közülük 1 003 714-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 53, illetve 48 százaléka.

Október 1-jén megkezdődött a tanév a felsőoktatási intézményekben. A jelenléti oktatás védettségi igazoláshoz van kötve. Akik nincsenek beoltva, és nem rendelkeznek gyógyultsági igazolással, hetente tesztet kell végeztessenek. A 19-24 éves korosztály fele egy oltással, 43,7 százalékuk pedig két oltással rendelkezik, ami megközelíti az országos átlagot.

*

Romániában az adott település fertőzési rátájától függetlenül nyitva maradhatnak az iskolák, az oktatást csak azokban az osztályokban, illetve tanintézményekben kell az internetre költöztetni, amelyekben koronavírus-fertőzést diagnosztizálnak, tudatta pénteken a román média az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) legfrissebb határozatát ismertetve. A CNSU ajánlása alapján az iskolákban a diákokat és oktatókat rendszeresen tesztelnék, erre a célra nem invazív (nyálból vett mintát használó) antigén gyorsteszteket akarnak használni, amelyekhez Sorin Cimpeanu oktatási miniszter szerint nem szükséges megszerezni a szülők beleegyezését. A tárcavezető az iskolák nyitva tartásának járványügyi kockázatával kapcsolatos aggályokra azzal reagált: "nem a gyerekek felelősek a beoltatlan szülők, nagyszülők egészségéért, hanem éppen fordítva".

Romániában a járvány negyedik hulláma során immár másodszor lazítják az iskolákra vonatkozó szabályozást, hogy ahol csak lehet, elkerüljék a távoktatás bevezetését. A múlt tanévben már egyezrelékes fertőzési ráta felett korlátozták az óralátogatást az iskolákban. Augusztusban a hatóságok úgy döntöttek, hogy a tanulók mindaddig bejárhatnak az iskolákba, amíg az adott településen el nem éri a hat ezreléket azoknak az aránya, akik a megelőző két hétben fertőződöttek meg koronavírussal.

Eddig 6900 osztály kényszerült távoktatásra, többségük azért, mert megjelent a közösségben a fertőzés. A szaktárca honlapján elérhető adatok szerint a 8500-at közelíti a fertőzött tanulók és a 2700-at a fertőzött oktatók száma, több kisebb településen pedig azért zártak be az iskolák, mert a fertőzési ráta túllépte a hat ezreléket. A héten azonban két nagyvárosban, Temesváron és Bukarestben is meghaladta ezt a küszöbértéket a fertőzési ráta, a szülők egy része pedig azt követelte, hogy ne ítéljék ismét "szobafogságra" azokat a diákokat, akiknek az osztályában nincs koronavírusos eset.

A CNSU felhatalmazása alapján az oktatási és egészségügyi miniszter közös rendeletet készül kibocsátani az iskolákra vonatkozó új járványügyi szabályozás részleteiről. A CNSU ugyanakkor a beoltatlanok kijárását és gyülekezését korlátozó általános intézkedéseket is javasolt a hatezrelékes fertőzési rátát meghaladó települések esetében: ezekről várhatóan pénteken hoz határozatot a bukaresti kormány.

A stratégiai kommunikációs törzs pénteki jelentése szerint az utóbbi 24 órában ismét tízezernél több új fertőzöttet diagnosztizáltak Romániában, és 169 koronavírusos beteg vesztette életét.

*

Október elsejétől a Vatikánvárosban dolgozók számára a munkavégzés feltételévé vált a koronavírus elleni oltási igazolás, máskülönben még az egyháziak is elveszíthetik fizetésüket. Az intézkedés nem vonatkozik a miséken való részvételre, valamint a turistákra sem. A pápai állam megelőzte a szomszédos Olaszországot, ahol csak október 15-től lép életbe a védettséghez kötött munkavégzés.

*

A világon 234 257 265 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 233 713 190  fertőzöttet tartottak nyilván.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink