2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Van, ahol lassul a terjedés, másutt újabb korlátozások lépnek életbe

Németországban lassul a terjedés, újabb korlátozások Hollandiában, kiengednék a török börtönlakókat, ötszázzal több francia áldozat.

Franciaországban csaknem ötszázzal nőtt a halottak száma az elmúlt 24 órában

Franciaországban 24 óra alatt 499-cel 3523-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban meghalt áldozatainak száma, ami ismételten az eddigi legjelentősebb napi emelkedést jelenti.

Jérome Salomon, a francia egészségügyi minisztérium járványügyi felelőse kedd esti sajtótájékoztatóján elmondta: a regisztrált fertőzöttek száma 52 ezer, jelentős részük otthonában lábadozik, 767 kórházban 22 800 Covid-19-beteget ápolnak, közülük 5565-en vannak intenzív osztályokon, ez 458-cal több, mint az előző nap.

Az illetékes ismételten kiemelte: a 24 órás megfigyelésre szoruló súlyos, légúti problémákkal kezelt betegek számának változása a legfontosabb adat, mert ez alapján tudják a hatóságok megítélni a két héttel ezelőtt életbe léptetett kijárási korlátozások hatékonyságát.

Franciaországban a súlyos betegek számának görbéje az elmúlt napokban meredeken haladt felfelé, a héten lehet számítani a tetőzésre. A járvány kezdetén az intenzív osztályokon mintegy 5 ezer ágy állt rendelkezésére, ezt április közepéig meg kívánja triplázni az egészségügyi minisztérium. Jelenleg már mintegy 10 ezer ágy áll rendelkezésére a súlyos betegek ellátására. A súlyos betegek 34 százaléka 60 év alatti, közülük 68-an 30 évnél fiatalabbak. A tájékoztatás szerint március 1. óta 9444-en gyógyultan távoztak a kórházakból, közülük 1520-an az elmúlt 24 órában.

A járványügyi igazgató megerősítette: 288-ra emelkedett azon súlyos betegek száma, akiket túlterhelt régiók kórházaiból kevésbé fertőzött területekre szállítottak át. Elzászból napközben hat beteget szállították át Németországba, s az esti órákban további 121 súlyos fertőzött érkezik német kórházakba, valamint Luxemburgba és Svájcba. Szerdán pedig Párizsból indul két mentővonat Bretagne-ba 36 beteggel.

Jérome Salomon kiemelte: továbbra is Elzász-Lotaringia és a Párizs körüli Ile-de-France régióban súlyos a helyzet, ide várják az önkéntes orvosok és ápolók jelentkezését más régiókból az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető platformon.

Emmanuel Macron államfő a legnagyobb francia maszkgyártó üzemben, a Kolmi-Hopennek a nyugat-franciaországi Saint-Barthélémy-d'Anjou-ban tett látogatásán ígéretet tett arra, hogy a koronavírus-járvánnyal szemben jelenleg védőfelszereléssel és műszerhiánnyal küzdő francia egészségügyet hamarosan teljesen el tudják látni a hazai gyártók. Április végére heti 15 millió maszkot fognak előállítani Franciaországban, míg a járvány megjelenése előtt 3,3 millió maszkra rúgott a négy francia üzem termelése. Az elnök azt is bejelentette, hogy négy nagyvállalat, az Air liquide, a Schneider Electric, a Valeo és a Peugeot egy konzorciumot hoz létre annak érdekében, hogy május közepéig 10 ezer lélegeztetőgépet gyártsanak, és felszereljenek velük valamennyi olyan francia kórházat, amelyek Covid-19-betegeket látnak el. Az állami egészségügyi szolgálatnak 4 milliárd eurós azonnali rendkívüli támogatást irányzott elő az államfő, amelyekből gyógyszerek mellett a lélegeztetőgépeket és a maszkokat finanszírozhatják.

Törökország 90 ezer rabot tervez kiengedni a börtönökből a járvány miatt

Törökország 90 ezer rabot szándékozik kiengedni a börtönökből az új típusú koronavírus-járvány miatt egy, a parlament elé kedden benyújtott törvénytervezet értelmében – közölte ankarai sajtótájékoztatóján Cahit Özkan, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióvezető-helyettese.

A politikus kiemelte: terrorizmussal kapcsolatban, valamint nemi erkölcs elleni, és kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűntettekért, továbbá szándékos emberölésért, illetve nő elleni erőszakért elítéltekre nem vonatkozik a tervezet. A többi fogoly közül is csak azokra, akik büntetésük legalább felét már letöltötték. Özkan rámutatott: ezen felül az érintettek mintegy fele, nagyjából 45 ezer ember pedig házi őrizetbe kerülhet, köztük a 65 év felettiek, valamint azok a nők, akiknek hat évnél fiatalabb gyerekük van, és azok a betegek is, akik orvosilag igazoltan nem tudnának gondoskodni magukról.

Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter kedd este Twitter-fiókján azt írta, hogy az előző 24 órában rekordmértékben, 2704-el 13 531-re emelkedett az új típusú koronavírus igazolt fertőzöttjeinek, 46-al pedig 214-re nőtt a járvány halálos áldozatainak a száma. Hozzátette: jelenleg 847-en szorulnak intenzív ellátásra, 622-en vannak lélegeztetőgépre kötve, 243-an ugyanakkor már meggyógyultak.

A kis-ázsiai ország az utóbbi egy hét alatt ugrásszerűen megnövelte a napi koronavírus-tesztek számát, eddig több mint 92 ezret végeztek el, ebből csak kedden mintegy 15 400-at. Ez az érték szombaton még nagyjából 7600, múlt kedden pedig még körülbelül 4000 volt. Az esetszámok meredek emelkedése részben ennek a következménye.

Németországban lassul a terjedés, Hollandiában újabb korlátozásokról dönthetnek

Németországban lassuló ütemben terjed az új típusú koronavírus, legalábbis a bizonyítottan fertőzöttek számának alakulása alapján. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint kedd délelőtt 66 885 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4445 esettel – 7,1 százalékkal – több azt egy nappal korábbi 62 435-nél. Hollandiában kedd estére a halottak száma átlépte az ezret.

Németországban előző nap még 8 százalék feletti mértékben, több mint 4700-zal nőtt az igazolt fertőzések száma, az előző héten pedig rendszerint meghaladta a 10 százalékot a napi növekedési ütem. Azonban a vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma az utóbbi napokban gyorsuló ütemben növekszik, hétfőről keddre is nagymértékben, 541-ről 645-re emelkedett a halottak száma. Ez összefüggésben állhat azzal, hogy míg a járvány kezdetén főleg fiatal, sportos emberek fertőződtek meg, például olaszországi vagy ausztriai síeléskor, újabban az idősebb korosztályban is felütötte a fejét a vírus. Ezt jelzi, hogy néhány idősotthonban drámai folyamatok indultak be, egy würzburgi otthon 13 lakójával, egy wolfsburgi intézményben pedig 17 fertőzöttel végzett a Covid-19. A német kórházak országos szövetségének (Deutsche Krankenhausgesellschaft – DKG) kedden ismertetett adatai szerint országszerte nagyjából 7000 embert ápolnak kórházban a Covid-19 betegség miatt, 1500 páciens van intenzív osztályon, közülük 1100 ember szorul gépi lélegeztetésre.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint a halálozási arány 0,8 százalék, de csak pillanatnyilag. Az bentlakásos otthonokban történt esetek azt jelzik, hogy a járvány kezdi elérni a leginkább veszélyeztetett időseket, így "sajnos abból kell kiindulni, hogy a halálozási arány emelkedik majd" – húzta alá berlini tájékoztatóján Lothar Wieler, az intézet vezetője.

A többi között elmondta, hogy az olaszországi tapasztalatok szerint a fertőzés nemcsak súlyos légúti és légzőszervi megbetegedést okozhat, hanem gyulladást idézhet elő a szív izomzatában, ami jelentősen befolyásolhatja a betegség végkimenetelét. Az RKI adatai szerint a regisztrált fertőzöttek átlagéletkora jelenleg 47 év, szűk többségük, 52 százalékuk férfi, a leggyakoribb tünetek a köhögés és a láz. A halálos áldozatok átlagéletkora 80 év, a legfiatalabb áldozat 28 éves volt, és volt alapbetegsége.

Lothar Wieler a vírus terjedésének üteméről azt mondta, hogy az adatok bíztatóak, de majd csak húsvét után lehet pontosan látni a trendeket. Az biztos, hogy jó néhány hétig szükség lesz még az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok számának csökkentését szolgáló korlátozásokra. Arról is szólt, hogy a jelenlegi technológiával nemigen lehet még magasabbra emelni a németországi koronavírus-tesztek számát. Az előző héten 350 ezer tesztet végeztek el. Ezt a számot csak akkor lehet számottevően emelni, ha megjelennek új, biztonságos eljárások.

Hollandiában a keddi adatok szerint egy nap alatt újabb 820 embernek lett pozitív a koronavírus tesztje, így az azonosított fertőzöttek létszáma 11 750. A holland közegészségügyi hivatal jelentése szerint a kórházi kezelésre szoruló emberek száma lassan eléri a négyezret, ezen belül az intenzív osztályon kezelt betegek száma 1072. Diederik Gommers, az intenzív ápolás országos tagozatának elnöke szerint jelenleg nem több, mint 1500 intenzív férőhely van még az országban.

"A holland egészségügy nem fogja tudni ezt a helyzetet kezelni. Nemcsak azért mert fogyatkoznak a férőhelyek, hanem azért is, mert nem áll rendelkezésünkre elég szakképzett ember" – mondta Gommers a helyi sajtónak.

A nap folyamán az halálos áldozatok száma átlépte az ezret, reggel óta csaknem kétszázan haltak bele a vírus okozta betegségbe. Mark Rutte holland miniszterelnök esti sajtótájékoztatóján bejelentette a korlátozó intézkedések meghosszabbítását április végéig, tehát az iskolák, napközi létesítmények, éttermek, múzeumok zárva maradnak. A kormány továbbra is társadalmi távolságtartást tanácsol a lakosságnak.

Luxemburgban egy nap alatt 38 új fertőzést regisztráltak, amely két hét óta a legalacsonyabb szám. Az azonosított fertőzések száma azonban aránylag magas, 1988 a félmillió lakosú nagyhercegségben. Paulette Lenert egészségügyi miniszter a helyi sajtónak tett nyilatkozatában elmondta, hogy 200 ember kórházi, ezek közül 31 intenzív ápolásra szorul. Hozzátette, hogy teljes egészségügyi újjászervezésre lesz szükség az országban, mivel a fertőzötteken kívül más páciensek is vannak az országban, akik eddig járóbeteg ellátásra szorultak. Luxemburgban 22-en haltak bele a betegségbe, az áldozatok több mint fele idősotthonban élt.

Belgiumban 24 óra alatt 876-al nőtt a fertőzöttek száma, így az országban 12 775 azonosított esetet tartanak számon. A belga közegészségügyi szolgálat (SPF) délelőtti sajtótájékoztatóján az illetékes szóvivő egy 12 éves gyerek haláláról is beszámolt. Az országban eddig 705-en hunytak el a járvány okozta betegségben. A kórházban ápoltak száma 485 új pácienssel bővült hétfőről keddre, így az intézményi ápoltak összlétszáma 4920. Intenzív ápolásra 1021 ember szorul, közülük 786-ot lélegeztetőgép segít.

"Lassan közeledünk ahhoz a ponthoz, hogy intenzív osztályaink teljesen megtelnek" – jelentette ki Emmanuel André virológus, az SPF munkatársa. A fertőzések gócpontja továbbra is a flamand régió. Vallóniában 3650, Brüsszelben pedig 1452 fertőzöttet tartanak számon. A kórházból elbocsátott betegek száma 1695.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés