2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Úttörők lesznek

Európában egyedülálló nemzetközi mesterképzést kínál a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara, közölte az egyetem.

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának történetében mérföldkőnek számít a nemzetközi képzés elindítása. A hiánypótló, angol nyelvű egészségügyi szociális munka mesterszak tizenhárom hallgatóval indult a 2017/2018-as tanévben, idén ősszel pedig 15 hallgató kezdte meg tanulmányait a szakon. Hamar közkedvelt lett a képzés, ami a visszajelzések alapján az egyetem jó hírnevének és a kuriózumnak számító szaknak köszönhető. Egy év alatt megduplázódott a jelentkezők száma, de nem mindenki felelt meg a felvételi követelményeknek – mondta a hirek.unideb.hu-nak Fábián Gergely általános és fejlesztési dékánhelyettes.

A nemzetközi egészségügyi szociális munka mesterszak hazánkban és Európában is egyedülálló, mivel sehol másol nincs ilyen típusú, ennyire komplex képzés. Hibrid szakról van szó, aminek a különlegességét az adja, hogy a hallgatók egyszerre tanulnak egészségtudományi és szociális ismereteket. A két területet mind az elméleti, mind a gyakorlati képzésben harmonizáltuk – hangsúlyozta a szakember.

Édesanyja és édesapja is részt vesz a mesterképzésben a mindössze 3 hónapos Victornak, aki már Magyarországon született.  Vélhetően ő a legfiatalabb „nem hivatalos hallgatója” a Debreceni Egyetemnek. A nigériai házaspár ugyanis hazájuk hagyományaihoz hűen minden percet együtt tölt a csecsemővel. A képzés ideje alatt sem hagyják magára a kisbabát, így az egész család részt vesz az előadásokon és szemináriumokon (Forrás: Debreceni Egyetem)
Édesanyja és édesapja is részt vesz a mesterképzésben a mindössze 3 hónapos Victornak, aki már Magyarországon született. Vélhetően ő a legfiatalabb „nem hivatalos hallgatója” a Debreceni Egyetemnek. A nigériai házaspár ugyanis hazájuk hagyományaihoz hűen minden percet együtt tölt a csecsemővel. A képzés ideje alatt sem hagyják magára a kisbabát, így az egész család részt vesz az előadásokon és szemináriumokon (Forrás: Debreceni Egyetem)

A kétéves, önköltséges programban részt vevő külföldiek a klinikai szociális munka mellett a megváltozott munkaképességűek rehabilitációja, a fogyatékkal élők ellátása és az idősellátás területén is bővíthetik ismereteiket.  

Mesterszak lévén, minden hallgató rendelkezik már valamilyen alapdiplomával. Orvos, gyógyszerész, szociálpedagógus, pszichológus, ápoló, sőt matematika tanár is van köztük. Többségük nigériai, de Jordániából, Egyiptomból, Etiópiából, Szingapúrból, Mongóliából, Irakból, Iránból és Szíriából érkeztek hallgatók az Egészségügyi Kar képzésére.

Ezekben az országokban a szociális munkának jellemzően nincsenek hagyományai. Még ott sem, ahol egyébként van valamilyen szociális szolgáltatás, viszont az nincs összehangolva az egészségügyi ellátással. A szakon diplomát szerző hallgatók így saját hazájukban úttörői lesznek az egészségügyi szociális munkának, ők fogják megalapozni, kiépíteni ezt a fajta szolgáltatást – fogalmazott Fábián Gergely.

(forrás: Debreceni Egyetem)
hirdetés

Könyveink