2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Ukrán kísérlet: fizetős ellátás

Az ukrán Országos Orvostudományi Akadémia fizetőssé tette a műtéteket négy kijevi intézetében, amelyek szív-, ér- és idegoperációkat, valamint szervátültetéseket végeznek.

Ljudmila Hordon, az akadémia sajtótitkára a 112.ua hírportálnak elmondta, hogy a műtétek 80 ezer és 230 ezer hrivnyába, azaz körülbelül 805 ezer és 2,3 millió forintba kerülnek a betegeknek, akiknek ezt saját zsebből vagy magánbiztosítóval kötött szerződés alapján kell mostantól kifizetniük. Eddig Ukrajnában az állami költségvetésből finanszírozták a műtéti költségek java részét.

Hordon szavai szerint az egészségügyi szolgáltatás fizetőssé tételét kísérleti jelleggel vezetik be egyelőre négy kijevi intézetben. A sajtótitkár elmondta, hogy ezt az új eljárást július 1-jétől be akarták vezetni, viszont az ukrán egészségügyi minisztérium csak június 30-án adta át az intézményeknek a műtétek árát tartalmazó listát és a késedelemnek a műtétekre várakozó betegek látták kárát, mert mostanáig várólistára kellett őket tenniük és hazaküldeniük. Az ukrán kormányzat előirányozta az egészségügyi rendszer átfogó reformját, amihez törvényjavaslatokat is benyújtottak már a parlamentnek. A rendszerben tervezett változtatásokról azonban egyelőre kevés információ látott napvilágot és azok közül is többet cáfolt később a kormány. Nemrég elterjedt például az ukrán sajtóban az a hír, hogy fizetőssé teszik a szülések levelezetését az ukrajnai kórházakban, de ezt később tagadta a kormány.

Egy közelmúltban végzett szociológiai felmérés szerint az egészségügyi szolgáltatások fizetőssé tételével kapcsolatosan az ukránok 97 százaléka úgy gondolja, hogy a betegek anyagi helyzetétől függetlennek kell lennie az ellátásnak. Ugyanakkor 83 százalék egyetértene azzal, hogy a vizsgálatok és kezelések költségének egy részét – legfeljebb harminc százalékát  a páciens fizesse, a többit viszont továbbra is az államnak kellene szerintük finanszíroznia.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink