2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Tombol a hepatitis A-járvány Kaliforniában

Az utóbbi 10 hónapban már több mint 450-en fertőződtek meg, közölte a hirado.hu.

San Diegóban már 444-en betegedtek meg, összehasonlításképpen 2015-ben 22 ilyen esetről számoltak be ugyanitt. Los Angelesben is elkezdett terjedni a járvány; a múlt héten 10 betegről jelentettek a hatóságok. Santa Crus megyében április óta 69-re nőtt a hepatatitis A-val kezelt emberek száma.

Az MTI szerint már hatan meghaltak a fertőző májgyulladás-járványban. A Los Angeles Times hétvégi száma azt írta: eddig több mint 19 ezer embert oltottak be, a buszpályaudvarokon és állomásokon mindenütt fertőtlenítő kendőket és kéztörlőket helyeztek el, és erőteljes felvilágosító kampányt folytattak

Szeptember elején a San Diego-i hatóságok közegészségügyi vészhelyzetet hirdettek. Cristin Mondy, a megye egészségügyéért felelős tisztiorvosa a Los Angeles Timesnak elmondta: tisztában vannak azzal, hogy San Diegóban folyamatosan romlik a helyzet, elsősorban a hajléktalanok és a kábítószer-fogyasztók körében. A megyében több száz fertőzöttet kezelnek a kórházakban.

A héten San Diegóban fertőtlenítővel lemosták az utcákat, de várhatóan Los Angeles egyes részein is fertőtlenítenek majd, írja a lap.

(forrás: hirado.hu)
hirdetés

Könyveink