2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Több mint négyszáz szervátültetés 2018-ban

Tavaly több mint négyszáz szervátültetést végeztek Magyarországon, ebből körülbelül ötven élődonoros volt – közölte a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Magyarországon leggyakrabban vesét ültetnek át, ezt követi a máj, majd a szív és végül a tüdő – mondta Berente Judit. A szervek nagy részét idehaza veszik ki, de az Eurotransplanttól is érkezhet szerv.

A szervadományozás anonim, a szervátültetettek viszont szeretnének köszönetet mondani a donornak, ezért a szövetség 2001-ben kopjafát állított a budapesti Fiumei úton, hogy meg lehessen emlékezni az ismeretlen donorról. Március 21-én az ismeretlen donor napján sok donorcsalád is ellátogat a helyszínre.

Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvos igazgatója arról beszélt, hogy a magyar szervátültetéseket sebésztechnikailag és a rendelkezésre álló gyógyszerekkel a legmagasabb szinten tudják végezni. Az utógondozásban azonban szerinte még lehetne fejlődni. A szervátültetés után a betegeknek meg kell tanulniuk az új élettel bánni, ezért a friss szervátültetettek Képzett beteg című háromnapos programon vehetnek részt, amelyen orvos, dietetikus, testnevelő, családterapeuta és pszichológus segíti őket. A programban eddig több mint hatszázan vettek részt.

Mint az az MSZSZ lapunkkal közölte, csütörtökön 11 órakor gyűlnek össze a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben az ismeretlen donorok emlékére. Ötezer szervátültetett és családtagjaik számára jelenti ez a nap a donorok iránt érzett, örökké tartó hálát. A szövetség a megemlékezést Facebook oldalán keresztül is közvetíti, hogy akinek nincs lehetősége elmenni személyesen, a közvetítés útján legyen lehetősége a méltó megemlékezésre. A Magyar Szervátültetettek Szövetsége törekszik arra, hogy a jövőben segítse a donorok hozzátartozóinak megemlékezését.

(forrás: MTI, Magyar Szervátültetettek Szövetsége)
hirdetés

Könyveink