hirdetés
hirdetés
2017. augusztus. 23., szerda - Bence.
hirdetés

Szlovákiában is beteg...

A szlovák egészségügyi miniszter azon van, hogy már az idén többletpénz kerüljön az egészségügy rendszerébe: az erre vonatkozó javaslat április-május folyamán elkészül, írja a Népszava.

hirdetés

Tomas Drucker az orvosokkal együttműködve jelenleg azon dolgozik, hogy meghatározzák a járásonkénti szakorvosok minimális létszámát. Ez garantálhatja, hogy a várakozási idő nem lesz olyan hosszú.

A miniszter visszautasította azt az egyes ellenzéki képviselők által felvetett javaslatot, hogy privatizálják az állami egészségbiztosító, a Vseobecna zdravotna poistovna (VsZP) intézményét. Úgy véli, hogy az államnak „ellenőrzése alatt kell tartania az egészségügyi rendszert”. Gyakran hall olyan panaszokat, amelyek szerint „a magán-egészségbiztosítók nagyon szűkmarkúak az ellátások folyósítása tekintetében”.

Az egészségügyi miniszter kitért arra az elvetett javaslatra is, amely szerint az orvosoknak délutánonként kiegészítő rendelést kellene tartaniuk. Úgy látja: az idő még nem érett meg erre a megoldásra. Azt azonban tagadta, hogy az orvosok rendelési időn kívül díjazás ellenében fogadják a betegeket, írja a lap.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mentőöv - Önsegítő kézikönyv lelki problémákkal küzdőknek, családtagjaiknak és segítőiknek

    A Mentőöv önsegítő kézikönyv, amely – bemutatja a...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Mítosz vagy valóság? A metabolikus szindróma legújabb szemlélete

    A metabolikus szindróma „születésnapja” 1988-ra tehető, amikor Reaven, kaliforniai kutató...

  • learn more Odontológia és gnatológia

    A rágókészülék mozgástana és a természetes maradó fogazat okklúziójára vonatkozó legfontosabb alapelvek ismerete elengedhetetlen a korszerű...

  • learn more A szovjetbeteg

    Ismét, az elmúlt három év alatt immár harmadszor, új novelláskötettel jelentkezik az orvos-író Riesz Tamás, aki a hatodik X után jött rá a novellaírás...

  • learn more Gyakorlati neurológia és neuroanatómia

    A neuroanatómia az elmúlt évtizedekben óriási fejlődésen ment át, magyar nyelven ennek ellenére évtizedek óta ezt a...

  • learn more Gyógynövények ismerete - A fitoterápia és alternatív medicina alapjai. Egy komplex gyógynövénykereső, csaknem 800 gyógynövénnyel, közel 300 fotóval

    Gazdagítsa könyvespolcát ezzel az egyedülálló kötettel  Rácz Gábor és Rácz-Kotilla Erzsébet professzorok életük javát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen töltötték, tanítva gyógyszerész - és orvosnemzedékeket. Szabó László Gy. az egyetem professzorának kezdeményezésére több mint két évtizede a mai Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának vendégtanárai. A szerzők alaposságát tükrözi és túlzás nélkül mondható, hogy a kereskedelemben kapható, illetve a különböző készítményekben jelenlévő gyógynövények majd minden fajtája szerepel a könyvben (szerkesztette: Dr. Szarvasházi Judit) morfológiai leírással, hatástani ismeretekkel, felhasználási lehetőségekkel, otthoni alkalmazásokkal, s a jobb felismerhetőség kedvéért mindez dr. Babulka Péter által készített és válogatott növényfotókkal illusztrálva.  Lapozzon bele és tudjon meg többet… a nélkülözhetetlen botanikai, fitokémiai és hatástani alapokról, a termeszthető gyógynövények agrotechnikai ismereteiről, a népi gyógynövényhasználat jelentőségéről valamint a hagyományok szerepéről a gyógyszerkutatásban és a fitoterápiában, az aromaterápia és a növényi eredetű homeopátiás alkalmazásokról és a nagygombák gyógyászati jelentőségéről, az idegenföldi gyógynövényekről, amelyek az Európai Gyógyszerkönyvben és a VIII. Magyar Gyógyszerészkönyvben hivatalosak.   A gyógynövény szakkönyvek között egyedülálló mert, … tartalmazza a hazai és külföldi gyógynövények komplex hatástani ismereteit, korrekt információt ad az összes gyógynövényről valamint előiratokat nyújt egy-egy gyógynövény használatáról, sorra veszi a gyógynövényeket, orvosi illetve gyógyszerészeti szempontból fontos vagy figyelemre méltó haszonnövényeket, legújabb kutatási eredmények találhatóak...

  • learn more Erőszakprevenció - Kutatáson és bizonyítékon alapuló beavatkozási stratégiák

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet...

  • learn more Csákányozok

    Az Örkényt idéző novelláskötet biztosan örömet szerez azoknak az Olvasóknak, akik felüdülésre, pihenésre, „régimódi” szórakozásra vágynak, hiszen...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Tünet-ok-kezelés

    A könyvet, a piacon található „gyógyszerismertető” kiadvá­nyok­tól eltérően, gyakorlati terápiás tanácsadóként állítottuk össze, ami...

  • learn more Mellkassebészet

    A kötet a mellkassebészet aktuális kérdéseit tárgyalja, és elsősorban a gyakorló  mellkassebészeknek nyújt útmutatást mindennapos munkájukhoz. Ugyancsak...

  • learn more Gyártástrend kiállítás

  • learn more Belső rögzítők - A töréskezelés AO kézikönyve

    A könyvet technikai kézikönyvnek tekinthetjük, de az ennél sokkal több. Az alapokat értelmezi az első fejezetben. Ez...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Idősgondozási kézikönyv - A magyarországi idősotthonok és hospice-ok adatbázisával

    Ez a könyv az Idősgondozási kézikönyv immár negyedik kiadása. A...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Emlőrák - Dana Farber Intézet Kézikönyve

    A kiemelkedő szerzők által írt Emlőrák – a Dana-Farber Cancer Institute sorozatának egyik tagja – teljesen színes és...

  • learn more Cukorbetegség okozta vesebetegségek

    A könyv a diabéteszes nefropátiáról jelenleg rendelkezésre álló orvosi ismereteket gyűjti össze. Átfogóan bemutatja a betegség...

  • learn more Sport, lélek, egészség

    Sport, lélek és egészség összetartoznak, hiszen testi és lelki egészségünk egyik kulcsa a rendszeres fizikai aktivitás. A szerzők jelen könyvük...