2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Szent István-díjat kapott a Városmajor

Szent István-díjjal tüntették ki a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Szívtranszplantációs Munkacsoportját, az elismerést szombaton az esztergomi Vármúzeum lovagtermében adták át.

A Szent István-emlékérmet Dolgos László, a 25 éve létrehozott Szív a Szívért Alapítvány vezetője vette át Süli Jánostól, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli minisztertől. A kitüntetéssel az alapítvány létrehozását, a szívátültetettek összefogását ismerték el. A Szent István-díj átadása előtt az elismerést odaítélő alapítvány elnöke, Jankovics Marcell ismertette, hogy tavaly ünnepelték az első magyarországi szívátültetés 25. évfordulóját és azóta közel 500 ember kapott új szívet.

A 2018-ban tizenhatodik alkalommal átadott Szent István-díjat jelképező szobor Melocco Miklós alkotása; a királyt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli nemzete előtt. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki az alapítvány kuratóriuma. A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője 2001-ben hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, a kulturális örökség védelmére.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink