2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Százhúsz éves a Honvédkórház

Idén 120 éves a Honvédkórház, ebből az alkalomból rendezvénysorozatot tartanak, amelyet egy szerdai budapesti ünnepséggel nyitottak meg.

Az eseményen Kun Szabó István, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka köszöntőjében azt mondta, hogy egy olyan, folyamatosan működő szervezetről van szó, amely fővárosi katonai kórházból mára az ország egyik vezető szerepű egészségügyi centrumává nőtte ki magát. Az eltelt időszakban sok változással, megmérettetéssel kellett szembenézni, a Honvédkórház azonban minden szituációban derekasan helytállt.

Mint a parancsnok fogalmazott, három szó jut eszébe az intézményről: örökség, felelősség, lehetőség. Teret kapott a tudományos tevékenység, a szakmai konzultáció, a kiterjedt együttműködés. Ezt az örökséget kell ápolni. Mára több mint 1,2 millió lakos ellátása a feladatuk. Nagy felelősségnek nevezte, hogy egyszerre tesznek eleget a magyarországi és a szövetségesi katonai kötelezettségeknek.

Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára kiemelte, hogy éppen 120 éve, a kiegyezést követő reformok közepette kezdték fejleszteni a nagy fővárosi kórházakat. Ez párhuzamba állítható a jelenlegi kormány erőfeszítéseivel, az Egészséges Budapest Programmal – vélekedett.

Annak idején a hadsereg betegágyainak a száma a 20 ezret haladta meg, háborús időszakban azonban akár 100 ezer újabb ágyat is be tudtak vonni. Az államtitkár kijelentette, hogy a Honvédkórház több szempontból is kiemelkedik a magyar egészségügyi rendszerből. Ez az ország egyetlen olyan intézménye, amely integráltan képes biztosítani a katonai és a civil betegellátást. A kórház kiemelt szerepet kap a katonai missziók egészségügyi ellátásának biztosításában. Jelenleg is tíz dolgozója szolgál külföldön válságövezetben, nem mindennapi körülmények között.

Az intézmény az országban egyedülálló módon a kardiológiai ellátás teljes spektrumát biztosítja. Szintén unikális az alváslabor, és nagy elismertségnek örvend a helyreállító plasztikai sebészet – sorolta Kádár Pál. Kitért arra is, hogy a kórház két orvosa részt vett a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztásában. Nem mindennapinak nevezte az intézményt, ahová tartozni óriási felelősség. Kádár Pál megköszönte a közalkalmazottaknak, hogy 98 százalék feletti arányban vállalták a honvédelmi alkalmazotti jogállást.

Az ünnepségen előadást tartott a Honvédkórház 120 évéről Svéd László nyugállományú orvos altábornagy, a Honvédorvos folyóirat 130 esztendejéről pedig Grósz Andor nyugállományú orvos dandártábornok.

Fennállásának 120. évfordulója alkalmából egész éven át tartó rendezvénysorozatot szervez az intézmény. Tudományos konferenciákat és művészeti programokat egyaránt terveznek.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink