2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Súlyosbítás és eltiltás az orvoslástól

Kilenc év börtönre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla pénteken annak az orvosnak a szabadságvesztését, aki 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjét. A volt kórházigazgatót nem jogerősen, végleg eltiltották foglalkozása gyakorlásától.

Az ügyben 2016 májusában hozott elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék, akkor nem jogerősen négy év börtönbüntetést szabtak ki B. Krisztiánra, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották orvosi hivatása gyakorlásától. A vádlott és védője felmentésért, az ügyészség súlyosításért fellebbezett. A pénteken kihirdetett ítélet nem jogerős, mert a védelem fellebbezést nyújtott be.

A korábban testi sértés miatt elítélt orvost ezúttal életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondták ki bűnösnek, továbbá megállapították a magánlaksértés vétségét és azt is, hogy áldozatát kifosztotta, így nyílik lehetőség a harmadfokú eljárásra.

A vádirat szerint a férfi 2013 márciusában maszkot viselve hatolt be volt barátnője lakásába. Az áldozatot gyorskötözővel, ragasztószalaggal megkötözte, száját bekötötte és altatóinjekciót adott be neki, majd lúggal leöntötte alsótestét, nemi szervét. Később pokrócba csavarta áldozatát. A nőn maradandó fogyatékosságot okozó sérülései miatt azóta több nőgyógyászati műtétet kellett végrehajtani. A vádlott és a sértett között korábban szerelmi viszony volt, de a nő szakított az orvossal, aki ezt nem akarta elfogadni, és emiatt zaklatta áldozatát.

A pénteki ítélethirdetésen a bíró kiemelte: az áldozat súlyos egészségromlása már abból megállapítható, hogy műtétek sorozatát kellett végrehajtani rajta. A táblabíróság tévesnek nevezte azt, hogy a tettes le akarta mosni áldozatát, ezért találtak víznyomokat a fürdőszobában. A bíróság szerint a kádban öntötte le lúggal a nőt, majd kimosta a kádat. Az elkövető magához vette a nő igazolványait, két bankkártyáját és laptopját, amivel a bíróság szerint azt a látszatot akarta kelteni, mintha rablás történt volna. A magára hagyott nőre ismerősei találtak rá.

A bíró kifejtette: a másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett nőnek közvetetten életveszélyesek voltak a sérülései, ugyanakkor hozzátette, hogy nem alakult ki életveszélyes állapot. A bíró részleteiben pontosan megtervezett bűncselekménynek nevezte a történteket, amelyekkel a vádlott célja az volt, hogy női mivoltában megsértse áldozatát és korlátozza későbbi szexuális életét. Mindezt az motiválta, hogy szakítottak, és ezzel a nő megsértette a férfiúi hiúságát. Hozzátette: ezért sem fogadta el a bíróság azt az álláspontot, hogy akár emberölés kísérletének is lehetne minősíteni a történteket, azzal ugyanis ezt a kívánt célt nem érhette volna el a vádlott.

Az enyhítő és súlyosbító körülményeket sorra véve a bíró kiemelte a maradandó fogyatékosságot, egészségromlást eredményező sérüléseket, a különösen kegyetlen égési sérüléseket, az aljas célból elkövetett cselekményt, valamint a halmazatot. Úgy fogalmazott: a vádlott a hideg fejjel, előre eltervezett brutális bűncselekményhez szakmai tapasztalatait használta fel, ezáltal méltatlanná vált arra, hogy a jövőben gyógyító tevékenységet folytasson. Tettéért 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés volt kiszabható, a bíró azzal indokolta a középmérték feletti, 9 év szabadságvesztést, hogy ez van arányban a tett súlyosságával.

A sértett az ítélethirdetés után újságíróknak azt mondta: korrektebbnek tartja a döntést az elsőfokú ítéletnél, ugyanakkor megjegyezte: ez már nem róla szólt, hanem arról, szülessen egy olyan ítélet, amely megakadályozza, hogy bárki mással hasonló előfordulhasson. Elmondta azt is, hogy eddig nyolc műtéten esett át és továbbiak várnak rá a közeljövőben.

A tárgyalás végén az ügyész kérte, hogy az orvost helyezzék előzetes letartóztatásba, ám ezt a bíróság elutasította. A végzés nem jogerős, mert az ügyész fellebbezett ellene.

A terézvárosi önkormányzat az elsőfokú ítélet után pár nappal felmondta az orvos szerződését. Azt írták, hogy az önkormányzat határozott kérésére B. Krisztián már semmilyen módon nem vesz részt Terézvárosban gyermekek egészségügyi ellátásában.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink