2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Spanyolországban lazítanak a járványügyi szabályokon

Spanyolországban április 20-ától megszűnik a kötelező maszkviselés a zárt nyilvános helyek többségében, jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter.

Hangsúlyozta: a lazítás nem vonatkozik a tömegközlekedési eszközökre, a kórházakra és az egészségügyi-szociális intézményekre, például az idősotthonokra. Az új szabály megalkotásánál azt vették figyelembe, hogy melyek azok a helyszínek, ahol a fertőzés szempontjából veszélyeztetettek, például a gyenge immunrendszerű betegek vagy idősebbek is megfordulnak.

Az enyhítésnek köszönhetően nem kell maszkot hordani az iskolákban, a munkahelyeken, a kulturális intézményekben, derült ki a tárcavezető szavaiból, aki beszélt arról is, hogy továbbra is ajánlják a "felelős maszkviselést" nagy tömegben vagy olyan zárt helyeken, ahol nincs megfelelő szellőztetés.

Carolina Darias elmondta: a járványügyi szakértők javaslata alapján határoztak úgy, hogy korlátozást a húsvéti nagyhét után oldják fel, az ünnep alatt ugyanis számos tömegrendezvényre lehet számítani. A lazítást a kedvező járványhelyzet és a magas átoltottság teszi lehetővé.

Tájékoztatása szerint a módosítást április 19-i ülésén tervezi jóváhagyni a spanyol kormány.

*

A világon 494 869 118 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 6 165 880 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 493 666 673 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 158 712 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink