2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Romániában hétfőtől bezárják az iskolákat, Szlovéniában is digitális lesz az oktatás

Szigorítják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedéseket Romániában és Szlovéniában is digitális oktatásra állnak át. Nemzetközi kitekintés.

Romániában: országszerte az internetre költöztetik az oktatást, korlátozzák az éjszakai kijárást, mindenütt kötelező lesz a maszkviselés, a december hatodikára kiírt parlamenti választásokat azonban nem halasztják el. A szigorításokat a kormányülésen kivételesen részt vevő Klaus Iohannis államfő ismertette, a konkrét intézkedések azonban - a veszélyhelyzetről szóló kormányhatározat módosítása révén - várhatóan hétfőtől léptetik hatályba. Iohannis a helyzet súlyosságát nyomatékosította jelenlétével: a rendszerváltás óta a mindenkori román államfő eddig mindössze néhány alkalommal élt azon alkotmányos jogával, hogy "országos jelentőségű problémák" megvitatása alkalmával részt vehet a kormány ülésén.

Az elnök szerint a napi tízezer fertőzéshez közelítő romániai járványhelyzet rendkívül aggasztó, és egyértelművé vált, hogy fékentartásához az eddigieknél szigorúbb korlátozásokra van szükség. Iohannis rámutatott: az állami intézmények és magáncégek alkalmazottainak is át kell térniük a távmunkára, ha a tevékenység jellege ezt megengedi, a személyes jelenlétet követelő munkahelyeken pedig be kell vezetni a lépcsőzetes munkakezdést, hogy lehetővé tegyék a távolságtartást a tömegközlekedési eszközökön. Be kell tiltani a rendezvényeket és mulatságokat, be kell zárni a piacokat és vásárokat, az üzleteknek legkésőbb 21 órakor be kell zárniuk, és korlátozni kell az éjszakai kijárást. Iohannis ugyanakkor kijelentette: a demokráciát nem lehet zárójelbe tenni, az ennek alapját jelentő választásokat válsághelyzetben is meg kell tartani. Az államfő szerint az erős nemzetek ragaszkodnak a demokratikus választásokhoz.

*

Csaknem egy héttel a koronavírus-járvány megfékezésére a tavaszinál kevésbé szigorú általános karantén kihirdetése után a lakhelyelhagyási tilalom hatásai még nem érezhetők Franciaországban. Az elmúlt 24 órában több mint 58 ezer új estet tártak fel, és ezzel megdőlt a napi rekord, az elhunytak száma pedig 363-mal 39 037-re emelkedett, közölte csütörtök este Jérome Salomon járványügyi igazgató heti sajtótájékoztatóján. Kórházba szerda óta több mint 3 ezer fertőzött került, közülük 447 beteget intenzív osztályra szállítottak.

Olivier Véran egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: a járványügyi korlátozások egyik célja, hogy a kórházak ne csak koronavírusos betegeket lássanak el, és az ellátórendszer teljes egészében működőképes maradjon. Jelenleg 4 ezer súlyos állapotban lévő fertőzöttet kezelnek a kórházakban, de rajtuk kívül más betegségekkel küzdő 3 ezer súlyos beteget is ellátnak, így az intenzív ágyak 85 százaléka foglalt. "Ha nem lett volna lezárás, november közepére 9 ezer koronavírusos lenne az intenzív osztályokon", emlékeztetett a miniszter a párizsi Pasteur Intézet becslésére.

*

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a csütörtökön életbe lépett angliai korlátozó intézkedések négyheti időtartama elégséges lesz ahhoz, hogy érdemi eredményeket lehessen elérni a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A brit kormány által elrendelt, 56 millió angliai lakost érintő intézkedéscsomag értelmében december 2-ig az Angliában élők csak meghatározott indokokkal hagyhatják el otthonaikat. Emellett a nem alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok, a szabadidőközpontok, az edzőtermek, a mozik, a pubok, a bárok és az éttermek csütörtökön szintén négy hétre bezártak, de elvitelre és házhozszállításra továbbra is lehet ételt rendelni.

Hozzátette: máris látszik a fény az alagút végén, ma már sokkal jobb kezelések és gyógyászati technikák vannak a kórházi ápolásra szoruló koronavírus-betegek ellátására, és pénteken megkezdődik a koronavírus-gyorstesztek tömeges, egyszerre egész városok lakosságára kiterjedő alkalmazása. Johnson hangsúlyozta azonban, hogy egyelőre nagyon komolyak a kihívások is. A kormányfő által idézett adatok szerint jelenleg 12 320 koronavírus-beteg szorul kórházi ellátásra Nagy-Britanniában az egy hónappal ezelőtti 2602 helyett. A naponta kimutatott új fertőződések átlagos száma ugyancsak egy hónap alatt 9716-ról 22 398-ra, az átlagos napi halálozási szám 53-ról 295-re emelkedett.

Európán belül Nagy-Britanniában épült ki a legnagyobb szűrési kapacitás: eddig 32 millió koronavírus-szűrést végeztek a brit egészségügyi hatóságok és immár napi félmillió tesztre van lehetőség.

A Magyarországról Nagy-Britanniába utazóknak szeptember 12. óta karanténba kell vonulniuk két hétre, illetve ha ennél rövidebb időt töltenek Nagy-Britanniában, akkor tartózkodásuk teljes időtartamára.

*

Szlovéniában hétfőtől az általános iskolák is digitális oktatásra állnak át. A kabinet egy héttel meghosszabbította a koronavírus megfékezését szolgáló járványügyi intézkedéseket is. Ljubljanában tüntettek az újabb szigorítások ellen.

Az oktatási intézmények, az elemi iskolák alsó tagozatos osztályai kivitelével már október 19-től távoktatásra álltak át. Simona Kustec oktatási miniszter csütörtökön elmondta: a kormány döntése szerint a meghosszabbított őszi szünet után hétfőtől egy hétig mindenki számára online kezdődik az oktatás. Néhány kivétellel pedig az óvodák is zárva maradnak. Csak azoknak a gyerekeknek szerveznek felügyeletet, akiknek a szülei a rendőrségen, az egészségügyben vagy más létfontosságú szolgálatnál végeznek munkát.

Ales Hojs belügyminiszter közölte: szombattól egy hétig érvényben marad a hat főnél nagyobb csoportosulásokra vonatkozó tilalom, valamint továbbra sem nyithatnak ki a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek és a szállodák, valamint a fodrász- és szépségszalonok. Kivételt képeznek ez alól a pedikűrösök, a bababoltok, a műszaki cikkeket forgalmazó üzletek, a bútor- és autószalonok, valamint a fotósok és órások. Harminc négyzetméteren ugyanakkor csak egy személy tartózkodhat. Marad az éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom, és továbbra is kötelező a szájmaszk viselése mindenütt.

A kormány hetente vizsgálja felül az intézkedéseket, a járványügyi adatok tükrében pedig dönt arról, enyhít-e a korlátozásokon, vagy meghosszabbítja őket.

 

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink