2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Románia példa lett

A román gyermekvédelmi rendszer reformja annyira sikeres, hogy az UNICEF és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatóként ajánlja más országok számára – olvasható a Népszabadságban.

A lap felidézi, hogy a Ceausescu-rezsim agresszív népesedési politikája – elsősorban az abortusz tiltása – következtében a rendszerváltáskor mintegy 100 ezer gyermek élt a túlzsúfolt állami intézetekben. Még mindig 25-30 ezerre tehető a nagy, gyakran száz főnél népesebb otthonokban élő árvák száma. Úgy tervezik, hogy 2020-ra lakat kerül az utolsó nem családi típusú „árvaházra” is, de addig még sok a tennivaló. Az árvaházi alkalmazottak száma még mindig meghaladja a nevelőszülőkét.

Az óriásintézményekben lakó gyerekek legtöbbje nem is árva, csak a szüleiket nem ismerik. A felszámolásban részt vevő egyik alapítvány,  a Hope and Homes for Children (HHC) igazgatója, Stefan Darabus tapasztalata szerint  az esetek 75 százalékában a természetes szülők – ha sikerült őket felkutatni - visszafogadták a gyermeküket. Sok leányanya például azért mondott le annak idején a gyermekéről, mert egyszerűen megijedt a feladattól.

Ha még sok is a feladat, a gyermekvédelmi krízis újratermelődése lassult Romániában: míg 2003-ban még másfél óránként hagytak ott egy-egy gyereket a szülészeten, 2009-re ez a mutató hat órára nőtt. Igaz, közben csökkent a születések száma.

(forrás: Népszabadság )
hirdetés

Könyveink