2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Rohamivás: gyorsan, sokat isznak a fiatalok

A számok azt mutatják, hogy a 15-24 éves fiatalok sokkal többször számolnak be rohamivásról, mint a náluk idősebb felnőtt korosztály, írja a Noizz.

A 15-19 év közötti középiskolás korú fiatalok közül a lányok csaknem 20 százaléka, illetve a fiúk több, mint 56 százaléka számolt be arról a WHO legutóbb kiadott jelentése alapján, hogy a kutatást megelőző 30 napban része volt rohamivásban, vagyis, legalább 4-6 pohár alkoholt megivott azzal a céllal, hogy lerészegedjen. Mindez a 20-24 év közötti fiatal felnőttek tekintetében még elterjedtebb, hiszen náluk a lányoknál több, mint 30, a fiúknál pedig csaknem 70 százalék az arány.

A szakértők szerint az alkoholfogyasztási szokásainkat a környezetünk alakítja: egy 2016-os angol kutatás alapján a megkérdezett 11-15 évesek 74 százaléka azért kezdett inni, mert a barátaik előtt menők akartak lenni, 63 százalékuk egyszerűen a társaság részesének érezte ettől magát, ugyancsak 61 százalékuk pedig kifejezetten érezte a környezete nyomását, és ezért nyúlt alkoholhoz. Ez pedig könnyen fokozódhat a nyári szünetben, illetve a fesztiválszezonban, amikor sokszor csak a rosszullét szab határt az elfogyasztott alkoholmennyiségnek.

„A lazulás már általában az adott fesztiválon kívül (olcsóbban) elkezdődik. Van, akinek itt véget is ér a várva várt bulizás és mehet a kukába a megvásárolt belépő. Van, aki beér és még folytatja és ezt is túléli, de sokaknak idő előtt befejeződik a buli. A prevenció nem az élvezetek teljeskörű tiltásáról szól. A cél csak az, hogy adott helyzetben a legjobb döntést hozza meg mindenki – véli a Noizz szerint dr. Simich Rita egészségfejlesztési és prevenciós szakember.

(forrás: https://noizz.hu/)
hirdetés

Könyveink