2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Pro Universitate érdemrend a Covid-19 felismeréséért

Kitüntette a Semmelweis Egyetem a háziorvost, aki felismerte iráni hallgatójukon az új típusú koronavírus fertőzés tüneteit.

Pro Universitate érdemrendet adományozott dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora dr. Palkó Judit családorvosnak, az új típusú koronavírus fertőzés felismerésében nyújtott hatékony munkájáért. A járvány kezdetekor a Semmelweis Egyetem külföldi hallgatóit ellátó háziorvos ismerte fel az egyik első, hazánkban koronavírussal fertőzött beteget, az egyetem egyik iráni hallgatóját. Palkó Judit gyors és pontos diagnózisának volt köszönhető, hogy nem alakult ki a Semmelweis Egyetemen súlyos járványügyi helyzet. Mindennek azért van különös jelentősége, mert a korai diagnózissal az egyetem és tágabb értelemben Magyarország is időben kezdhette meg a járvány elleni védekezést, így hazánk lépéselőnybe került. A díjat a kitüntetett a 2020. május 28-i szenátusi ülésen vette át.

A Pro Universitate érdemrendet az egyetem kitüntetési szabályzata alapján olyan személy kaphatja, aki munkássága során segítette az egyetem célkitűzéseinek megvalósulását, illetve hozzájárult az egyetem fejlődéséhez és gyarapodásához.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Palkó Judit családorvos Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Palkó Judit családorvos Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Palkó Judit felkészültségének és lelkiismeretességének köszönhetően gyorsan sikerült igazolni a kialakult betegséget, így hatékonyan sikerült izolálni, majd felszámolni a szoros kapcsolatot ápoló zárt iráni közösségben lévő vírust – hangsúlyozta dr. Merkely Béla rektor a kitüntetés átadásakor.

Palkó Judit 1994-ben szerezte meg az általános orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen summa cum laude minősítéssel, 2000-ben háziorvostan, 2016-ban üzemorvostan szakvizsgát tett. 2005 óta dolgozik a Közraktár utca 24. szám alatti háziorvosi rendelőben, és hét éve látja el emellett a Semmelweis Egyetem külföldi orvostanhallgatóit és gyógyszerészhallgatóit. Kicsit pótanyaként is tekintenek rá a világ messzi tájairól érkezett diákok, akik gyakran nemcsak testi, hanem lelki problémákkal is felkeresik a rendelőjét.

Nyolc éve a Családorvosi Tanszéken oktató családorvosként is részt vesz az ötöd és hatodéves hallgatók képzésében, a szakvizsgára jelentkezők pedig a szakmai gyakorlatukat is elvégezhetik a Közraktár utcai rendelőben Palkó Judit mentorálásával.

A díjazott már a kitörése óta figyelemmel kísérte a Kínából indult COVID-19 járványt, hiszen az egyetem kínai hallgatóival ő is kapcsolatban volt. Éppen ezért tartotta fontosnak, hogy kövesse az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Járványügyi Központ ajánlásait, és rendszeresen referáljon a járványügyi védekezésben szerepet vállaló szakembereknek. A doktornő a háziorvosi rendelőben találkozott először azzal az iráni hallgatóval, akit koronavírus gyanúja miatt irányított tovább szűrésre.

Hazai filogenetikai kutatások azóta bebizonyították, hogy a magyarországi járvány nem egy személytől indult ki, hanem főként a bezáruló Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások révén egyszerre több útvonalon került hazánkba. Ugyanakkor a gyorsan bevezetett korlátozások hazánkban, több más országhoz hasonlóan  is elejét vették annak, hogy az olasz, spanyol, amerikai vagy a kínai pandémiához hasonló súlyos járványhelyzet alakuljon ki.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés