hirdetés
hirdetés
2017. december. 17., vasárnap - Lázár, Olimpia.
hirdetés

Ötezernél több gyereket vizsgáltak

Több mint ötezer szűrővizsgálatot és kezelést végeztek a hét első négy napján Székelyföldön a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.

hirdetés

Az NGYSZ orvosai a Hargita megyei orvosokkal, szakszemélyzettel és a megye vezetőivel folytatott csütörtök esti megbeszélésükön együttműködésük bővítéséről állapodtak meg – tájékoztatott Edvi Péter, az NGYSZ alapító elnöke.

Megegyeztek arról, hogy közösen teszik a beteg gyerekek terápiájára alkalmassá a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ medencéjét. Mivel Hargita megye önkormányzata, illetve a megyei kórház vállalta, hogy 30-35 ezer eurós beruházással elvégzi a medence gépészetének teljes felújítását, az NGYSZ magára vállalta, hogy (a felújításra szánt, felszabaduló erőforrásaiból) augusztus elsejétől egy éven keresztül fedezi annak az öt helyi szakembernek a bérköltségeit, akik a medence működtetését biztosítják.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai évente kétszer utaznak a romániai Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a beteg gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik.

2016-ban a szervezet önkéntesei közel 12 000 vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 68 gyermek esetében javasoltak magyarországi kivizsgálást, gyógykezelést vagy műtétet, és 41 gyermek jutott általuk ingyenesen szemüveghez. Edvi Péter elmondta: első ízben kísérte el a Székelyföldre rendszeresen visszatérő önkéntes orvoscsoportot az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink