2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Orvosnak adta ki magát

A Siófoki Járási Ügyészség kuruzslás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat egy álorvos ellen, írja a Hírpress.

A vád szerint a vádlott általános ápolói és asszisztensi, majd járványügyi felügyelői végzettséggel rendelkezett, így éveken keresztül az egészségügyben, orvosok mellett dolgozott. A munkája során az orvosok által előre aláírt, de kitöltetlen orvosi vényeket is megszerzett, amiken előbb saját maga, majd a „betegei” részére írt fel vényköteles gyógyszereket.

A vádlott – annak ellenére, hogy erre csak orvos jogosult – az egyik beteg ellátásról ambuláns lapot állított ki és vényköteles gyógyszert írt fel neki. A vádlott ténykedése során magát orvosnak kiadva egy másfél éves, lázas beteg gyermeket is ellátott, illetve két könnyeben sérült részére tetanusz injekciót írt fel, amiket maga adott be.

Az ügyészség a vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, valamint indítványozta a korábban hivatalos személy elleni erőszak miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is.

(forrás: Hírpress)
hirdetés

Könyveink