2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Orvosi képesítés nélkül ügyeltek Szarvason

A Szarvasi Járási Ügyészség kuruzslás és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy egerági és egy békéscsabai férfival szemben, akik ápoló, illetőleg mentőtiszt szakképesítéssel rendszeres jelleggel az orvosi gyakorlat körébe eső tevékenységet fejtettek ki. Harmadik társuknak felbujtásért kell felelnie, írja a 24.hu.

2014 nyaráig egy kapuvári székhelyű kft. biztosította a szarvasi telephelyen működő központi ügyelet ellátását. A központi ügyelet ellátásához egy orvos, egy ápoló és egy gépkocsivezető jelenlétét írta elő a jogszabály minimumfeltételként. Az egyik férfi a kapuvári cég ügyvezetőjeként – annak tudatában, hogy a társai orvosi képzettséggel nem rendelkeznek – arra bírta rá a mentőápoló végzettséggel, általános ápoló és asszisztens szakképesítéssel rendelkező társát, illetőleg a mentőtiszt szakképesítéssel rendelkező másik férfit, hogy a szarvasi központi ügyeleten rendszeres jelleggel az orvosi gyakorlat körébe eső tevékenységet fejtsenek ki, amelyért fizetést fognak kapni.

Megállapodásuknak megfelelően a két férfi 2014 nyarán az ügyeleti napokon jogosulatlanul, orvos jelenléte nélkül, önállóan végezték az orvosi ellátásra jelentkező betegek kezelését, így a pácienseket kikérdezték panaszaikról, felállították a diagnózist, majd meghatározták a terápiát is.

Az ellátáshoz kapcsolódóan valótlan tartalmú ambuláns lapokat állítottak ki, illetőleg az orvosi ügyelet számítógépes programjában azt a valótlan tényt rögzítették, hogy az ellátást a valójában jelen nem lévő orvos végezte el; tevékenységük során hamis orvosi bélyegzőt is használtak egyes ambuláns lapok és a receptek kiállításakor, közli a lap.

(forrás: 24.hu)
hirdetés

Könyveink