2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Őrizetbe vettek egy háziorvost és asszisztensét

Őrizetbe vettek egy budapesti háziorvost és asszisztensét, akik a gyanú szerint valótlan tartalmú oltási igazolásokat állítottak ki; a rendőrök mintegy 60 millió forint korrupciós pénz foglaltak le, közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az ügyben kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz.

A gyanú szerint a budapesti háziorvos szakasszisztensével együttműködve 15 ezer és 30 ezer forint közötti összeg ellenében a koronavírus elleni vakcina beadása nélkül állított ki oltási igazolást olyan embereknek, akik nem akarták beadatni az oltást, de a védettségi igazolásra szükségük volt. A gyanúsítottak az összeget egymás között egyenlő arányban elosztották.

A rendelésen két rendőr is megjelent, akik úgy kapták meg pénzért az asszisztens által kiállított oltási igazolást, hogy a háziorvos az oltóanyagot felszívta egy fecskendőbe, majd annak tartalmát "hadd fogyjon!" kijelentést téve a mosdókagylóba ürítette.

A regionális nyomozó ügyészség elrendelte a két egészségügyi dolgozó őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki őket korrupciós bűncselekmény miatt, amelyet a háziorvos tettesként, a szakasszisztens bűnsegédként követett el, majd indítványozta letartóztatásukat.

A kényszerintézkedés elrendeléséről a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szerdán dönt.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség és a Fővárosi Nyomozó Ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövetők elfogása érdekében 11 helyszínen összehangolt akciót tartott a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség közreműködésével.

Az ügyben eddig négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, de sem az egészségügyi dolgozók, sem a két rendőr nem tett vallomást.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink