2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Olaszország megközelítette a napi százezres esetszámot

Az utóbbi 24 órában több mint 98 ezer új fertőzöttet azonosítottak Olaszországban, a legtöbbet, több mint 32 ezret Lombardiában, ahol a vasúti dolgozók betegsége vagy karanténja miatt már akadozik a vonatközlekedés. A kormány szerda este módosította a karanténszabályokat.

A késő esti órákban befejezett ülésén az olasz kormány módosította azokat a karanténelőírásokat, amelyek az igazolt fertőzöttekkel kapcsolatba került, de tünetmentes emberekre vonatkoznak. Azoknak, akik két oltást kaptak, de a második óta több mint 120 nap telt el, hét helyett öt napig kell karanténban lenniük, ha fertőzött emberrel találkoztak. Az időszak végén negatív tesztet kell felmutatniuk.

Újdonság, hogy azoknak, akik a második dózist kevesebb mint 120 napja, illetve a harmadik vagy emlékeztető oltást négy hónapon belül vették fel, nem kell karanténba vonulniuk, de öt nap elteltével teszteltetniük kell magukat. Elegendő lesz az antigén gyorsteszt is az eddig előírt PCR-teszt helyett. Az oltás nélküli emberek karanténidőszaka tíz nap marad.

A karanténszabályok módosítását a tartományok kezdeményezték, és az egészségügyi hatóságok már szerda délután támogatásukról biztosították az enyhítéseket. Az országba külföldről beutazókra a korábban bevezetett szabályok maradnak érvényben, vagyis az EU-tagállamokból érkező oltatlanokra öt nap, az unión kívülről érkező oltatlanokra pedig tíz nap karantén vár.

A szabályok módosítására azért volt szükség, mert az omikron vírusvariáns terjedésével a fertőzöttekkel kapcsolatba kerültek közül több mint 2,5 millióan vannak karanténban, és a becslések szerint számuk az újév első hetében elérheti a tízmilliót.  A legtöbb beteget és a legtöbb karanténban tartózkodót számon tartó Lombardiában a helyi vasúti társaság dolgozóinak 12 százaléka hiányzik munkahelyéről, ami napi száz vonat kieséséhez vezetett. Toszkánában a napi 770 helyi vonatjáratból 95-öt autóbuszokkal helyettesítettek. Akadozik a Vezúv körül haladó nápolyi vasút működése is.

Az oltás nélküli emberekkel szembeni újabb szigorítás, hogy január 10-étől kizárólag oltottsági igazolással lehet tömegközlekedési eszközre szállni, tehát az oltást eddig kiváltó tesztelés lehetősége megszűnik. Ugyanígy oltottság kell a vendéglátóhelyek külső terein való fogyasztáshoz, a sífelvonók használatához, az uszodák és edzőtermek látogatásához, a szabadtéri csoportsportoláshoz, valamint a kulturális intézményekbe való belépéshez.

A nyitott stadionokba a férőhelyek felét, a zárt sportcsarnokokban 35 százalékát foglalhatják el a nézők. Döntés született a tömegközlekedési eszközökön kötelező, és ezért az utóbbi napokban többszörösére dráguló FFP2 maszkok árplafonjának megszabásáról is.    

Az utóbbi egy napban végzett több mint egymillió teszttel valamivel több mint 98 ezer új beteget szűrtek ki a keddi 78 ezer után. A halálos áldozatok száma 136 volt. Számítások szerint a járvány negyedik hulláma még nem tetőzött Olaszországban. "Azt várjuk, hogy több százezren fertőződnek meg az omikronnal a következő hetekben, de semmi pánik" - mondta Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár.     

Kórházi adatok szerint az intenzív osztályon kezelt betegek 71 százaléka nem vett fel egy adag oltást sem.

*

A belga kormány visszavonta a koronavírus-járvány megfékezésére nemrégiben bevezetett, szigorított korlátozó intézkedések egy részét, bizonyos feltételek mellett hamarosan újra megnyithatnak a mozik, a színházak és a koncerttermek. A kormány egy héttel ezelőtt jelentett be szigorításokat, hogy megfékezzék a koronavírus omikron variánsának terjedését. Vasárnaptól a moziknak, színházaknak és koncerttermeknek be kellett zárniuk, és tilos volt minden olyan beltéri rendezvény megtartása, ahol több mint 200 ember vesz részt. A rendezvénysátorban tartott kültéri eseményeket is betiltották.

Az intézkedés felháborodást keltett a kulturális szektorban. A szakma képviselői aláírásokat gyűjtöttek a rendelet megváltoztatására, több mozi és színház megszegte a szabályokat és megtartotta előadásait. Annelies Verlinden belga belügyminiszter szerda kora esti sajtótájékoztatóján közölte: a kormány meghallgatta és megértette a kulturális szektor felhívását. A kormány úgy döntött, hogy a kulturális szektorra vonatkozóan visszaállítja azokat a feltételeket, amelyeket december 3-án szabott meg: ezek között szerepel, hogy a rendezvényhelyszínek legfeljebb kétszáz főt fogadhatnak és csak ülőhelyeken, az előadás ideje alatt pedig végig kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése - részletezte a belga miniszterelnöki hivatal sajtóközleménye.

Az illetékes belga közegészségügyi intézet szerdai jelentése szerint folytatódott a koronavírus-fertőzés valamennyi mutatójának tíz napja kezdődött belgiumi csökkenése. Az elmúlt hét nap folyamán naponta átlagosan 6199 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 25 százalékos visszaesést jelent az előző hét adataihoz képest. A legmagasabb pozitivitási arányt, 16,1 százalékot a 0 és a 9 év közötti gyermekeknél jegyezték fel. A hatvan év feletti korcsoportnál ez a mutató 6,8 százalék volt, a többi korosztálynál pedig 12 százalék körül van - közölték.

Belgiumban naponta átlagosan 135 koronavírussal fertőzöttet szállítottak kórházba, 22 százalékkal kevesebbet, mint egy hete. Jelenleg 1903 embert ápolnak kórházakban koronavírus-fertőzés miatt, közülük a korábbi adatoknál 18 százalékkal kevesebben, 581-en részesülnek intenzív ellátásban. Naponta átlagosan 33 haláleset köthető a koronavírushoz, ez a mutató 11 százalékkal csökkent egy hét alatt. A járvány kezdete óta 2 millió 62 ezer 836-an fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 28 250-en haltak meg a szövődményekben Belgiumban.

*

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) a floridai egészségügyi hatóságokkal együtt az üdülőhajókon viharos gyorsasággal terjedő koronavírus-fertőzéseket vizsgálja, jelentette be szerdán a CDC. A CDC 86 üdülőhajót vizsgál, miután a fedélzetükön az új típusú koronavírus okozta Covid-19 megbetegedések történtek. Az eddigi vizsgálatokból az derült ki, hogy a koronavírus új változata, az omikron variáns fertőzött mindenütt. A CDC fertőző gócpontokként tartja számon e hajókat. "Sok ember mozog rajtuk, és nagy valószínűséggel közeli kontaktusba is kerülnek egymással" - fogalmazott honlapján a járványügyi központ.

A vizsgált és karanténba helyezett hajók között vannak a legnagyobb és legnevesebb üdülőhajó-társaságok, köztük a Royal Caribbean, a Carnival vagy a Norwegian hajói.  Az üdülőhajók elvileg a CDC által is előírt járványügyi előírásokat betartva indultak útnak. A Miami Herald című lap arról számolt be, hogy a Royal Caribbean egyik, Miamiból indult hajóját Arubában nem engedték kikötni, így az visszafordult a floridai Miamiba. A hajó teljes legénysége oltott volt, de valamennyiüknél kimutatták a vírus omikron variánsát. Ezek az üdülőhajók többemeletesek és általában két-háromezer utassal a fedélzetükön tesznek körutazásokat. Ezek az utazások az idén júniusban indultak újra, miután a járvány miatt egy esztendeig szüneteltek.

*

Szlovéniában a harmadik egymást követő napon nőtt a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma az elmúlt héthez képest.  Az elmúlt 24 órában 1863 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és a fertőzés következtében 9 beteg halt meg. Kórházban 572 beteget ápolnak, közülük 190-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 249 041-en kaptak védőoltást, közülük 1 188 463-an már a második adagot is felvették.

Mateja Logar, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsának elnöke elmondta: már januárban újabb nyomásra számít a kórházakban, mert szerinte a tapasztalatok azt mutatják, hogy 7-10 napnak el kell telnie a fertőzöttek száma növekedésétől.

Szlovénia szigorított a járvány miatti korlátozásokon az ünnepi időszakban. Szilveszterkor tilos lesz a szabadtéri gyülekezés. A vendéglátóhelyek nyitva tartását újévre virradóra nem korlátozzák, de a vendégeknek - függetlenül attól, rendelkeznek-e Covid-igazolvánnyal - belépéskor 12 óránál nem régebbi negatív vírustesztet kell felmutatniuk.

A szomszédos, valamivel több mint négymilliós Horvátországban szerdára 5768 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 41-en hunytak el. Kórházban 1868 beteget ápolnak, közülük 237-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 255 115-en kaptak védőoltást, közülük 2 130 760-an már a második adagot is felvették.

A legtöbb horvát városban lesznek szabadtéri szilveszteri programok. A válságstáb engedélyezte a vendéglátóhelyek nyitva tartásának meghosszabbítását is szilveszter éjszakáján. A szállodák, éttermek és kávézók a jelenlegi éjfél helyett hajnali két óráig lehetnek nyitva.

*

A világon 284 517 499 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 421 824 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban a világon 282 790 822 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 413 911 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink