2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Oklevelekkel köszönte meg a támogatásokat a Honvédkórház

Elismerő oklevelekkel köszönte meg a járvány első hullámában kapott támogatásokat a Honvédkórház. Az okleveleket a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának főigazgatója adta át kedden.

Wikonkál Norbert hangsúlyozta: intézménye "derekasan helyt állt" a nem koronavírusos betegek ellátásában. A Honvédkórház sürgősségi betegellátó centruma az ország legnagyobb ilyen részlege, és bár a megszokottnál kevesebb, mégis nagyon sok páciens érkezett oda a járvány első hulláma idején. A koronavírus-gyanús esetek kiszűrése nagy megterhelést jelentett. Igazolhatóan egyetlen "minijárvány" sem alakult ki a kórház területén, holott nem kevés pozitív páciens fordult meg náluk. Sikerült megakadályozni azt is, hogy az egészségügyi személyzet elkapja a vírust az intézményben.

"Az igazi baj összekovácsolta az országot", és egyértelművé vált, hogy szigorú szabályrendszerre van szükség, mert az előírások kisebb fokú áthágásának is súlyos következményei lehetnek – fogalmazott a főigazgató, aki ebből a szempontból szerencsésnek nevezte, hogy a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja alapvetően katonai alakulat, az intézménytől nem idegen a fegyelem, az eljárásrend, a tisztelet. Nem volt idegen számukra az sem, hogy kórházparancsnok érkezett az intézményhez  mondta Wikonkál Norbert, hozzátéve, az egyéni és társadalmi felelősség viszonyában a hangsúlyok eltolódtak, nem fenntartható az a korábban jellemző individualista hozzáállás, hogy mindenki csak a saját boldogulását keresi, adott esetben más kárára. A kollektív felelősség jelentősége felértékelődött, éreznünk kell, hogy felelősséggel tartozunk embertársaink iránt  mondta.

A felelősségteljes magatartással a gazdasági összeomlás is elkerülhető, ha a társadalom és a gazdaság működtethető, az szintén mindenkinek jó. Reményét fejezte ki, hogy lesz védőoltás, ám addig a fertőzés nem tűnik el.

Az ősz nehéz lesz, az influenza és a különböző felső légúti vírusok megjelenésével újra vissza kell állni a fenntartható védekezés állapotába, a betegeket pedig tesztek sorozatával kell megvizsgálni. Szükség esetén vissza kell állítani azt az osztályt, ahol a kórházba érkező gyanús eseteket helyezik el mindaddig, amíg teszttel nem tudják igazolni, hogy fertőzöttek-e vagy sem  tette hozzá.

A közmédiának nyilatkozva a főigazgató kiemelte: a legnagyobb támogatás az volt, hogy a társadalom érezte, hogy fontos munkát végeznek. Az eszközök, tárgyak elhasználódnak, a kapott ételeket már rég elfogyasztották, de a tudat, hogy vannak támogatók, akik mögöttük állnak, ha szükséges, az megmarad  összegezte Wikonkál Norbert megjegyezve, hogy az adományok a szendvicsektől a tízmillió forintos nagyságrendű támogatásokig terjedtek. Arra a kérdésre, hogy készen áll-e az intézmény az esetleges második hullámra, azt mondta: ha az esetszámok növekednek, akkor újra bevezetik a bevált rutinintézkedéseket.

Gyurta Dániel olimpiai bajnok, akinek támogatását szintén oklevéllel ismerték el, a közmédiának elmondta, hogy a Honvédkórház mindig része volt az életének. Az intézmény dolgozói mindig segítették, ha pályafutása során beteg volt vagy megsérült.

"Most én próbáltam hozzájárulni az ő munkájukhoz, amennyire csak lehetett"  közölte a sportoló, aki a járvány első hullámának idején maszkokat adományozott az intézménynek.

Wikonkál Norbert mintegy 70 elismerő oklevelet adott át magánszemélyeknek, illetve cégek és szervezetek képviselőinek. Az elismerést a biztonság érdekében maszkban, fejbiccentéssel, kézfogás nélkül kapták meg az érintettek. Elismerést kapott mások mellett Mága Zoltán hegedűművész, a Magyar Villamos Művek, az Információs Hivatal, a XIII. kerületi önkormányzat, a Fidelitas budapesti szervezete és a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete, amelynek tagjai a mintavételezésben segítették az intézményt.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink