2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Nyár végére a delta variáns lesz a felelős a fertőzések nagy részéért

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) előrejelzése alapján Európa-szerte a vírus indiai változata lesz a meghatározó idén nyáron – írja az MTI nyomán a Telex.

Az ECDC közlése szerint a delta változat (B.1.617.2) 40-60 százalékkal fertőzőbb, mint az Angliában azonosított alfa (B.1.1.7) variáns – írja az MTI nyomán a Telex.

A szakértők becslése szerint az Európai Unió tagállamaiban, valamint a társult országokban, így Norvégiában, Izlandon és Liechtensteinben a vírus delta variánsa okozza majd a fertőzések 70 százalékát, augusztus végére viszont ez az arány a 90 százalékot is elérheti.

„Nagyon valószínű, hogy nyáron a delta változat fog terjedni, elsősorban az oltási kampányból kimaradó fiatalok körében. Emiatt a sérülékenyebbeknél is magasabb lesz a fertőzés, a betegség súlyos formájú kialakulásának, illetve a halálozásnak a veszélye” – mondta Andrea Ammon, az ECDC igazgatója.

(forrás: Telex / MTI)
hirdetés

Könyveink