2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Nőtt a HIV-fertőzöttek száma

Oroszországban tavaly 5,3 százalékkal nőtt a HIV-fertőzöttek száma, mondta Vagyim Pokrovszkij akadémikus, az AIDS-megelőzési orosz szövetségi tudományos módszertani központ vezetője.

2016-ban 103 500 új HIV-fertőzést vettek nyilvántartásba. Pokrovszkij szerint tavaly valamelyes csökkent a megbetegedések növekedésének üteme, amely a korábbi években 10 százalék körüli volt. Oroszországban 1987, vagyis a megfigyelés kezdete óta 1 millió 114 ezer emberi immunhiány-vírussal fertőzött embert regisztráltak, közülük 243 ezren meghaltak. A tavalyi év végén 870 952 fertőzöttet tartottak nyilván, ami a lakosság 0,6 százalékát jelenti, ám becslések szerint arányuk elérheti az 1 százalékot is.

Az akadémikus közölte, hogy tavaly a legtöbb megfertőződés nemi úton történt. A 30 éves orosz nők körében a HIV-fertőzés gyakrabban fordul elő, mint az azonos korú férfiaknál, mert ezek a nők idősebb partnerekkel létesítenek testi kapcsolatot. A férfiaknál a 35 és a 39 év közötti "a legszerencsétlenebb életkor".

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink