2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Megjelent a Mentés másként kampány első filmje

Már látható a televíziós csatornákon az év egyik legnagyobb társadalmi célú kampánya, a "Mentés másként" első filmje, amely az elsősegélynyújtás és az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet, közölte a Médiaunió Alapítvány.

Azt írták: az elkerülhető halálozások számát nemcsak az egészségügy csökkentheti, hanem "mi is". Vannak ugyanis olyan megelőzhető halálesetek, amelyek gyakran a hétköznapi embereken múlhatnak, nagyon sokan azonban félnek segítséget nyújtani. "Pedig sokkal nagyobb bajt okozhatunk, ha nem csinálunk semmit", tették hozzá, kiemelve: bizonyos helyzetekben, például szívinfarktus vagy stroke esetén az időfaktor nagyon kritikus, ilyenkor a laikus segítség is életet menthet.

A kampány első kisfilmjében Szerdahelyi Roland történetét ismerhetik meg, aki lélekjelenlétével és határozott fellépésével megmentette egy ember életét. Évente csaknem 8000 hirtelen szívhalál történik az utcákon, ezen emberek kétharmada megmenthető lenne, ha időben megkezdenék az újraélesztést, úgy, ahogy Roland tette. "Nagyon pici dolgokkal is tudunk egymáson segíteni!", hangzik el a filmben, példaként említve a 112-es segélyszám felhívását.

A Médiaunió kampányának célja változtatni az emberek hozzáállásán, hogy felismerjék az életveszélyes helyzeteket, tudjanak és merjenek segíteni, elhiggyék, ők is képesek rá, valamint az, hogy az emberek ismét fontosnak tekintsék a véradást, és minél többen váljanak rendszeres véradókká.

A Médiaunió Alapítvány 2008-ban azért jött létre, hogy minden évben nyilvánosságot biztosítson valamelyik fontos társadalmi ügynek. Az elmúlt években a többi közt a műanyag palackok szelektív gyűjtésének fontosságára, az élelmiszer-pazarlás csökkentésére hívták fel a figyelmet, tavaly pedig a koronavírus-járvány társadalmi tanulságaira koncentráltak.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink