2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Magánkórházban is fizeti az ellátást a román állam

Romániában a krónikus betegségekben szenvedő páciensek ezentúl magánkórházakban is kezeltethetik magukat úgy, hogy az államnak kell megtérítenie a kezelés költségeit – döntött kedden a román kormány.

A kabinet maratoni, mintegy hét órát tartó keddi ülésén 25, azonnal hatályba lépő sürgősségi kormányrendelet szerepelt napirenden, mivel szerdán a parlament a Ludovic Orban vezette kabinet sorsáról szavaz az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítvány miatt. A kabinet az esetleges megbukása előtt el akarta fogadni a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára fontos jogszabály-módosításokat.

Az egészségügyre vonatkozó rendelet elfogadását Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes jelentette be egy közösségi oldalon. Kifejtette, hogy eddig a krónikus betegek csak akkor kerülhettek magánkórházakba kezelés végett, ha az állami kórházaknak már nem volt kapacitásuk ellátni valamennyi beteget. Most azonban a betegeknek felkínálják eleve, hogy válasszanak az állami és a magánkórházak között, és amennyiben ez utóbbit választják, Turcan szerint ugyanolyan ingyenes ellátásban részesülnek, mint az állami kórházakban.

Az ellenzéki szociáldemokraták azt vetették a kormány szemére, hogy ezzel a döntéssel lényegében privatizálta az egészségügyet, az intézkedés következtében a betegeknek fizetniük kell az ellátásért, így csak a jómódú páciensek engedhetik meg maguknak a kórházi kezelést. Az ellenzéki pártok és egyes szakértők attól tartanak, hogy a magánkórházak felszámolnak majd vizitdíjat, így nem lesz ingyenes a kezelés, hiszen az állami egészségügyi biztosító jelenleg is a kezelések reális árához képest alacsonyabb összeget térít meg a kórházaknak, így az amúgy sem elegendő pénzért jelenleg több kórház fog versenyezni egymással. A román média által ismertetett tervezet ugyanakkor kifejezetten tiltja a kórházaknak, hogy vizitdíjat vezessenek be.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink