2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Leukémiás és daganatos gyerekek segítésére szerveznek véradást

Idén ötödik alkalommal rendez véradó napot leukémiás és daganatos gyermekek megsegítése céljából az Érintettek Egyesület június 24-én, pénteken a Lurdy Házban.

Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt együttműködésével szervezett véradásra június 24-én a Lurdy Házban várják az önkéntes véradókat és családjukat, akik Nagy Lászlóval, a kétszeres BL-győztes, válogatott kézilabdázóval is találkozhatnak.

Az év legmelegebb időszakában, a vakáció és szabadságok alatt sem feledkezhetünk meg a véradás fontosságáról, hiszen a vér az emberi test egyik legfontosabb alkotóeleme, mely mással nem pótolható, ezért a folyamatos, kiegyensúlyozott vérkészlet biztosítása egész évben szükséges.

A vérellátás állandó biztosítása a daganatos beteg és leukémiás gyermekek terápiája során szintén elengedhetetlen. Az Érintettek Egyesület a véradónap kapcsán ennek fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Egy felnőtt ember vére három beteg gyermek gyógyulását is segítheti. A véradás ezenkívül kiemelt jelentőségű, a daganatos, illetve leukémiás gyermekek terápiája alatt számtalanszor van szükség életmentő vérátömlesztésre. Az egy-másfél évig tartó kezelések alatt megközelítőleg 30 véradó vére, és közel 70 véradó vérlemezkéje kerül beadásra. 

A véradó napon az Egyesület étellel, itallal és különleges ajándékokkal várja a résztvevőket. Minden véradónak egy 650 ml-es ivópalackkal kedveskednek. Emellett a kísérő gyerekek számára többféle játékkal, óriáskirakóval, csillámtetoválással és karkötőfonással készülnek a szervezők. 

Az eseményre ellátogató véradók Nagy László, kétszeres BL-győztes, válogatott kézilabdázóval, a Telekom Veszprém sportigazgatójával, és Magyar Kézilabda Szövetség alelnökével is találkozhatnak, aki amellett, hogy vért ad majd, egy különleges ajándékkal is készül az Egyesület vezetőjének, amely egy, a Magyar Kézilabda Szövetség által felajánlott, a magyar férfi kézilabda válogatott tagjainak aláírásával ellátott sportmez. A felajánlott mezt az Egyesület 2022 utolsó negyedévében egy jótékonysági aukció keretében fogja elárverezni.

Az V. Érintettek véradásra június 24-én, pénteken reggel 9 órától egészen délután 5 óráig várják a véradókat és családjukat a Lurdy Ház első emeletén, a IX. kerület, Könyves Kálmán krt. 12-14. szám alatt.

Forrás: Érintettek Egyesület
Forrás: Érintettek Egyesület

hirdetés

Könyveink