2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Klinika internetfüggőknek

Internetfüggőség-klinikát hoztak létre a zágrábi pszichiátrián, ez az első ilyen intézmény Horvátországban.

Az alkohol-, a szerencsejáték- és a drogfüggők mellett most a technológiai függőséget is gyógyítják a fővárosi kórházban. Irena Rojnic Palavra pszichiáter elmondta, hogy elsősorban olyan fiatalok kezeléséről van szó, akik szinte képtelennek mutatkoznak a normális életre az internet, a számítógépes játékok és a mobiltelefon megvonása után.

A pszichiáter szerint ugyanakkor nem könnyű felismerni az internetfüggőséget. „Amennyiben valaki négy-öt órát tölt naponta a világhálón, és közben nem végzi el az iskolával vagy munkával kapcsolatos feladatait, az már jel” – hangsúlyozta a szakember. Az interneten eltöltött idő mellett sokkal fontosabb, hogy milyen tünetek jelentkeznek.

„Amennyiben egyre több és több időt töltünk a számítógép előtt vagy okostelefon társaságában és elveszítjük az időérzékünket, továbbá problémáink adódnak emiatt a munkahelyünkön, az iskolában és a családban, valamint semmit sem tudunk tenni ellen, ideje, hogy szakember segítségét kérjük” – mondta Rojnic Palavra. Horvátországban nincs pontos adat arról, hány internetfüggő van az országban. Szakértők szerint a lakosság közel 11 százaléka szenved a szenvedélybetegség ezen formájában, vagyis országszerte körülbelül 400 ezer ember.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink