2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Kitiltják az oltatlanokat a közösségi élet több területéről Szászországban

A járványhelyzet egész Németországban gyors ütemben romlik, és súlyosabb, mint egy éve. Nemzetközi kitekintés.

Az oltakozás további gyorsítását jelentette be Roberto Speranza egészségügyi miniszter a járványhelyzetről tartott sajtótájékoztatóján pénteken, annak ellenére, hogy az olaszok több mint 86 százaléka már legalább egy adag oltást felvett. A járvány terjedését mutató reprodukciós ráta augusztus óta először a küszöbértéknek tartott egyes fölé emelkedett. Egyelőre egyetlen tartományban sem szigorítják az óvintézkedéseket.

Az új betegek száma mindenekelőtt az észak-olaszországi régiókban ugrott meg: Friuli Venezia Giuliában az utóbbi egy hét alatt háromszorosára emelkedett az azonosított fertőzöttek száma, a szomszédos Venetóban ötven százalékkal emelkedett az intenzív osztályra kerülteké. A járvány első gócpontjaként ismert Lombardiában - ahol a 12 évnél idősebbek 91 százaléka legalább egy adag oltást már felvett - az utóbbi egy hét alatt harminc százalékkal nőtt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. Az adatok azt mutatják, hogy a 12 és 59 év közötti beoltottak közül senki sem került intenzív osztályra.

Roberto Speranza elmondta, hogy a lakossági oltakozást a lehető legnagyobb sebességre akarják kapcsolni, tovább emelve azok számát, akik legalább egy adag vakcinát megkaptak. Jelenleg a hatvanmilliós országban a 12 év felettiek 86,45 százaléka kapott már legalább egy adag oltóanyagot, ez 46,6 millió embert jelent. A teljesen átoltottak száma 44,9 millió, ez a lakosság 83,3 százaléka.  Az egészségügyi miniszter hozzátette, hogy a harmadik dózis szeptember végétől indított beadását is gyorsítani akarják.

Speranza azt hangoztatta, hogy a szájmaszk viselése továbbra is kötelező marad minden zárt térben, a tömegközlekedési eszközöktől kezdve az üzleteken át a vendéglőkig. Szájmaszkot viselnek az oktatási intézményekben is tanárok és diákok egyaránt, valamint a hívők a templomokban is. Egyelőre december 31-ig meghosszabbították azt az október közepén bevezetett intézkedést, miszerint munkavégzéshez kötelező a védettségi igazolás, amelyet a múzeumokba, színházba, éttermekbe történő belépéshez is fel kell mutatni.

Franco Locatelli, a Közegészségügyi Intézet (ISS) elnöke az oltási életkor csökkentését javasolta az 5 és 12 év közötti gyerekek beoltását szorgalmazva. Közölte, hogy az Olasz Gyógyszerügynökség (AIFA) a Nagy-Britanniában már engedélyezett Molnupiravir orvosság alkalmazását vizsgálja. Azok az olaszok, vagy Olaszországban élő és dolgozó külföldiek, akiket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által nem engedélyezett vakcinákkal oltottak be, kérelmezhetik, hogy mRNS-technológiát alkalmazó vakcinával legyenek újraoltva. Ezzel egy időben megkezdődött a Janssen oltóanyagával legalább hat hónapja vakcinázottak újraoltása, életkortól függetlenül.  

Pénteken több mint félmillió tesztelésen 6764 új beteget diagnosztizáltak, és 51 beteg halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben. Kórházban 3124 Covid-19-es beteget ápolnak, intenzív osztályon 395 páciens fekszik.

*

A koronavírus-járvány negyedik hullámának erősödése miatt kitiltják az oltatlanokat a közösségi élet több területéről Szászországban, jelentették be pénteken Drezdában. A németországi tartomány kormányának egészségügyi minisztere, Petra Köpping a hétfőn életbe lépő rendeletet ismertetve elmondta, hogy csak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen teljes oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek vehetnek részt zárt térben tartott rendezvényeken (2G-szabály), a többiek pedig még negatív teszteredménnyel sem.

Az egyelőre november 25-ig érvényes előírások szerint az oltatlanok nem léphetnek be a szabadidő eltöltésére szolgáló intézmények és a kulturális intézmények zárt részeire, így például nem mehetnek vendéglőbe, moziba, szórakozóhelyre, vagy könyvtárba, múzeumba. Bevezetnek egy sor további szabályt is. Így például a nagyobb szabású, ezernél több ember részvételével tartott rendezvényekre az oltatlanok akkor sem léphetnek be, ha a helyszín nem fedett, az idősotthonokban és a bentlakásos ápolási otthonokban pedig minden dolgozót naponta tesztelni kell, függetlenül attól, hogy beadatták-e már az oltást.

A szigorítás célja, hogy sikerüljön a társadalmi és gazdasági életet megbénító újabb általános lezárás nélkül átvészelni a járvány negyedik hullámát - emelte ki a miniszter. Mint mondta, a járványhelyzet "drámai", a kórházak terheltsége aggasztó, és a szakértők azt tanácsolják a kormánynak, hogy lépjen.

Németországban a járványügyi védekezés alapja az úgynevezett 3G-szabály. Ez a szabály - amelynek elnevezését a "beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek" (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték - előírja, hogy a védőoltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül tartózkodhatnak zárt közösségi térben, az oltatlanok pedig friss negatív vírusteszt lelet birtokában. Szászországban a 3G-t felváltja a 2G-szabály. A vendéglők, mozik, és a zárt térben működő összes többi szabadidős és kulturális intézmény eddig is alkalmazhatta a szigorúbb szabályt, de önkéntes alapon. Hétfőtől kötelező a szigorítás.

Szászország az első német tartomány, ahol kötelezővé teszik a 2G-szabályt. A negyedik hullám erősödése miatt erre készül több más tartomány is, például Bajorország. A szászországi kórházakban a pénteki adatok szerint 1219 beteget kezelnek a Covid-19 betegség miatt, 240-et intenzív osztályon. A betegek száma csaknem 50 százalékkal emelkedett az egy héttel korábbi 827-hez képest. Az újonnan regisztrált SARS-CoV-2-fertőződések száma az egy héttel korábbi 2337-ről 3460-ra ugrott, ez ugyancsak majdnem 50 százalékos növekedés.

A járványhelyzet egész Németországban gyors ütemben romlik, és súlyosabb, mint egy éve, amikor a második hullám miatt novemberben lezárták a szolgáltató szektor legtöbb területét, például felfüggesztették a kulturális intézmények működését. A negyedik hullám elsősorban a vírus tavalyi uralkodó változatánál nagyságrendekkel fertőzőképesebb delta variáns és az oltatlanok magas, nagyjából egyharmados aránya miatt erősebb, mint a második. Viszont a védekezés lehetőségeit szűkíti, hogy a teljes oltással rendelkezők szabadságát a törvényi előírások alapján nemigen lehet korlátozni.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy csökkent az egészségügyi ellátórendszer kapacitása. Ezt jelzik az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) statisztikái. Tavaly november elején mintegy 28 ezer intenzív ellátási ágyat üzemeltettek a németországi kórházakban, és ezek közül nagyjából 6700 volt szabad. Ezzel szemben a DIVI pénteki összefoglalója szerint országszerte 22 143 intenzív ágyat üzemeltetnek, és ezek közül 2459 ágy szabad.

A negyedik hullám erejét mutatja, hogy két nap alatt kétszer döntött rekordot az újonnan regisztrált fertőződések száma. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 37 120 ember szervezetében mutatták ki a SARS-Cov-2-t. Ez bő háromezerrel több az előző nap 33 949 esettel beállított rekordnál, és tízezernél is nagyobb növekedés az egy héttel korábbi, 24 668-hoz képest. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 154-re emelkedett az egy héttel korábbi 121-ről. Az újonnan regisztrált fertőződésekkel együtt 4 709 488 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t a járvány tavaly tavaszi kezdete óta, a halálos áldozatok száma pedig 96 346-ra emelkedett.

*

A világon 249 134 481 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 5 038 372 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 248 606 783 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 029 325 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink