2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Kína lakosságának 80 százalékát megfertőzhette a koronavírus

Kevés az esélye, hogy a következő 2-3 hónapban újra fellángoljon a koronavírus-járvány Kínában, mert az ország lakosságának 80 százaléka már megfertőződött – idézte a Reuters nyomán a pekingi járványügyi intézet kutatóját a hvg.hu.

Vu Cunju szerint valószínűleg a kínai holdújév miatt terjedhetett el ilyen gyorsan a járvány az országban, miután feloldották a lezárásokat. A kínai hatóságok szerint az ország már túl van a járványhullám csúcsán, és kevesebben kerülnek kórházba, írja a lap.

Kína csaknem 13 ezer, a koronavírus okozta kórházi halálesetet jelentett vasárnap a január 13-a és 19-e közötti hétről. Az egészségügyi hatóságok hangsúlyozták, hogy az otthonukban elhunyt Covid-betegek számát nem ismerik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója egy héttel ezelőtt tárgyalt a kínai hatóságokkal, és üdvözölte az új adatokról szóló tájékoztatást. Akkor a WHO azon a véleményen volt a részletek ismeretében, hogy az esetszám csökkenőben van. Kínai szakértők most megerősítették, hogy a járványhullám csúcsán már túlvan az ország.

(forrás: hvg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink