2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Kína is javasolja az emlékeztető oltást a Sinopharmmal oltottaknak

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság prioritásnak tartja az emlékeztető oltást a Sinopharmmal oltott idősek körében, írja a 444.hu.

Már egy ideje tanulmányozzák, hogy kik számára tegyék elérhetővé az emlékeztető oltást, és az eddigi vizsgálatok alapján három csoportnak engedélyezték is a felvételét - jelentette be a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság egy sajtókonferencián pénteken, írja a 444.hu.

Azért, hogy megakadályozzák a külföldről behozott fertőzések terjedését, harmadik oltást kaphatnak a vámhatóság és a határőrség munkatársai, valamint az izolált orvosi helyszínek és a kijelölt egészségügyi intézmények dolgozói, abban az esetben, ha már legalább hat hónap eltelt a második oltásuk óta. Zheng Weizhong, a bizottság alá tartozó Orvostudományi és Technológiai Fejlesztési Központ igazgatója arról beszélt, hogy a vizsgálataik alapján a csökkent immunműködésűek és a 60 év fölöttiek körében sem alakult ki olyan erős védettség, mint a 18-59 év közötti korosztályban. Mivel ezek a csoportok is veszélyeztetettek, nekik is javasolják az emlékeztető oltás felvételét.

(forrás: 444.hu)
hirdetés

Könyveink