2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Kitekintő

Kevesebb, olcsóbb beavatkozással eredményesebb lehet az egészségügy

Az amerikaiak egészségét, az Egyesült Államok egészségügyi helyzetét jobban lehetne egyszerűbb életviteli változtatásokkal javítani, mint a technika látványos fejlesztésével vagy új gyógyszerekkel.
Az amerikai egészségügyi reform kidolgozásával kapcsolatban kifejtett véleményt a világ egyik leghagyományosabb orvosi szakfolyóirata, az angolLancet közölte.

Az iparilag fejlett országok közül az Egyesült Államok költi a legtöbbet egészségügyre, de ennek költséghatékonysága igen rossz. Mintegy kétszer annyi pénzt fordítanak minden egyes lakó egészségére, mint az Európai Unió legfejlettebb államai, de a világranglistán a várható életkilátások vagy a csecsemőhalandóság területén egyaránt csak a tizedik-huszadik helyen található.
 
Az egészségügyi statisztikával foglalkozó hivatal által az amerikai közegészségügy helyzetéről most nyilvánosságra hozott jelentés szerint a halálozás első számú okát továbbra is a szív- és érrendszeri betegségek jelentik. 2008-ban csaknem 650 000 ember fejezte be életét szív- és érbetegségek következtében az Egyesült Államokban.
 
A jelentésben külön fejezet foglalkozik az egészségügyi technika fejlődésével és ennek költségvonzatával. A szívbetegséggel kapcsolatos három legdrágább beavatkozás a koszorúér-tágítás, a koszorúér-szűkület áthidaló műtétje és a különféle szívritmus-szabályozók, pacemakerek beültetése volt.
 
A ritmusszabályozók műtéti gyakorisága 1999–2006 között 64 százalékkal nőtt, a koszorúér-szűkület tágítása miatt kórházban ápolt betegek száma is 65 százalékkal lett több. Az új technológiák – a koszorúér-tágítás során gyakran behelyezett, fémhálóból készült henger, a stent – bevezetése tovább drágította a szívroham miatt kórházba kerülő betegek ellátását. Még gyorsabban nőtt a gyógyszerköltség: a kilencvenes évektől 2003–2006-ra a koleszterincsökkentő gyógyszerek felírása megtízszereződött.
 
A Lancet szerkesztői szerint többet lehetne tenni az egészségért, ha megfelelően kezelnék a magas vérnyomásúakat és ha minden harmadik amerikai, aki kövér, hajlandó volna lefogyni.
 
A közlemény emlékeztet arra, hogy évtizedekkel korábban az Egyesült Államokban a dohányzók arányát meglepő gyorsasággal, jelentősen sikerült csökkenteni. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy minden nyilvános helyen – hivatalban, étteremben, üzletekben – teljesen megtiltották a dohányzást. (Az egészségügyi statisztikák szerint a dohányzó munkavállalók gyakrabban betegek, többször hiányoznak a munkából, mint nem dohányzó munkatársaik.)
 
Miközben az élsport legtöbb ágában amerikai versenyzők vannak az első helyen, a rendszeres testmozgás, a szabadidősport területén a helyzet egyáltalán nem jó. Az utolsó évtizedben semmiféle javulást nem észleltek: 18 éves kor fölött az Újvilág lakóinak csupán 31 százaléka mozog rendszeresen.
 
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése kapcsán az angol szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a magas vérnyomás sokkal ritkábban következne be, ha sikerülne a napi konyhasófogyasztást csökkenteni. A magas vérnyomás diagnózisa sokak szerint az egyetlen, bizonyíthatóan költséghatékony szűrés: gyermekkortól kezdve mindenkinek időnként mérjék meg a vérnyomását, hiszen a vizsgálat gyakorlatilag semmibe nem kerül. Becslés szerint minden harmadik felnőttnek magas a vérnyomása: ez 73 millió amerikai hipertóniást jelent.
 
Dr. Matos Lajos, MTI
 

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Ritka betegségek, diagnosztikai kihívások

    Egy-egy betegség diagnosztizálása az orvost nehéz feladat elé állíthatja. A kihívás komoly, hiszen gyógyító...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...