2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Katasztrófát is hozhat az olimpia

Az olimpia helyszíneinek többsége ugyan elkészül időben, ám a rendezvény hagyatéka katasztrofális lesz: a rendező várossal azonos nevű Rio de Janeiro állam csődben van, az elemi szintű oktatási, rendőri, egészségügyi ellátási feladatait sem tudja ellátni, írja a Napi.hu.

Kétségtelen, hogy a 39 milliárd realból (11 milliárd dollár, több mint 3000 milliárd forint, majdnem négy négyes metró ára) tető alá hozott versenyhelyszínek és infrastrukturális létesítmények készek lesznek az indulásra. A késéseken és néhány kellemetlen "látványosságon" kívül a turisták talán észre sem veszik a gondokat. A befejezetlen munka azonban rámutat egy nagyon nagy problémára: Rio de Janeiro állam az összeomlás szélén áll.

A brazíliai állam a múlt hónapban nem tudta törleszteni adóssága esedékes részletét és halogatja a közalkalmazottak bérének kifizetését. Ebben persze óriási szerepe van az olajár zuhanásának (az állam bevételének nagyja ugyanis a fekete arany eladásából származik), amit 2009-ben nem láthattak előre. Ez ugyan talán vis maior, de nem a gondok fő forrása, írja a lap, amely szerint az állam idén 20 milliárd realos deficittel számol. A napokban újabb kiadáscsökkentéseket jelentettek be, miután a szakszervezetektől származó információ szerint a közoktatásban dolgozó tanárok közel 70 százaléka március óta sztrájkol elmaradt fizetése miatt. Rio városa kénytelen volt átvenni az ellenőrzést két közkórház felett és az egyik orvosszövetség szerint továbbiak következhetnek, miután üres a kasszájuk.

Leonardo Espindola, a riói kormányzó stábjának vezetője áprilisban a legfelsőbb bíróság előtt arról beszélt, hogy Rio állam a szociális összeomlás határán áll. Julio Bueno, az állam pénzügyi biztosa egyetért ezzel. Nem tudjuk fenntartani a legalapvetőbb szolgáltatásokat, a rendőrséget és az egészségügyi ellátást, jelentette ki, miközben ezek azok a rendszerek, amelyek működésétől függ egy társadalom egészségi állapota.

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

Könyveink