2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Jók az SE hallgatóinak karrierkilátásai

Az SE hallgatóinak 95 százaléka biztosnak, illetve valószínűnek tartja, hogy sikerül elhelyezkednie a diplomájának megfelelő szakterületen.

A most elkészült idei Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) felmérés adataiból kiderül az is, hogy az itt végzettek többsége (69,2 százalék) az abszolutórium megszerzése után azonnal, egy hónapon belül, még további 28,4 százalék némi keresés után munkába áll. A most először elkészített kibővített elemzés is megerősíti, hogy az egyetem hallgatóinak túlnyomó többsége a végzettségének megfelelő karriert tud kezdeni.

Az egyetem hallgatóinak több mint kétharmada (68,2 százalék) a szakmai, intellektuális fejlődése érdekében szeretne diplomát szerezni, a motivációk sorában a külföldi munkavállalás az utolsó helyen áll (7,8 százalék). Csaknem minden harmadik hallgató (29,8 százalék) családjában van a szülők, nagyszülők között olyan családtag, aki ezen a szakterületen végzett, illetve dolgozik. A hallgatók 33,7 százaléka munkát is vállal a tanulmányok mellett, mégpedig a képzéssel összefüggő szakterületen. A legfrissebb, Alumni Igazgatóság által elvégzett DPR felmérés adataiból kiderül az is, hogy 7,2 százalékuk tanult hosszabb-rövidebb ideig külföldön is tanulmányai alatt, az esetek több mint felében Erasmus vagy Tempus ösztöndíjjal. 

Az itt tanulók kétharmada (62,2 százalék) biztos benne, míg egyharmad (32,7 százalék) valószínűnek tartja, hogy sikerül elhelyezkednie a szakterületen belül. A DPR végzett hallgatókra vonatkozó kérdőívéből kiderül, hogy a valós elhelyezkedési esélyek megfelelnek a várakozásoknak. A többség (69,2 százalék) az abszolutórium megszerzése után azonnal, egy hónapon belül, még további 28,4 százalék némi keresés után el tudott helyezkedni. Az első munkahelyhez nagyjából egyenlő arányban (32,4; 30,3 százalék) jutottak a hallgatók álláshirdetésre jelentkezve, illetve a munkáltatónál jelentkezve. Dr. Girasek Edmond, az Alumni Igazgatóság DPR szakmai vezetője szerint ez mutatja azt is, hogy az egészségügyben a humánerőforráshelyzet miatt könnyű az elhelyezkedés, érdemes aktívnak lenni, és akár bekopogtatni a kiválasztott intézménybe. A képzés jellegéből adódóan a válaszadók 95 százaléka részt vett tanulmányai alatt szakmai gyakorlaton, csaknem harmadukat (31,3 százalék) pedig alkalmazták is később a gyakorlati helyen. A végzett hallgatók ötös skálán átlagosan közelítőleg 4 pontot adtak arra, hogy mennyire tudják hasznosítani a tanulmányok során megszerzett tudást, elsajátított készségeket.

A felmérés további részleteit az egyetem honlapja közli.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés

Könyveink