2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Ismét emelik az egészségügyiek bérét Franciaországban

Az egészségügyi tárca bejelentette, hogy a több mint másfél millió egészségügyi dolgozónak október 1-től ismét emelkedik a fizetése.

Miközben a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt az intenzív osztályokon még mindig emelkedik a súlyos betegek száma, a kormányzat megerősítette, hogy a francia közellátásban dolgozó több mint másfél millió egészségügyi dolgozónak október 1-től ismét emelkedik a fizetése.

A kórházi dolgozók szakszervezeteinek többségével 2020. júliusban kötött megállapodás alapján biztosított fizetésemelés a negyedik negyedében valamivel több mint 200 millió euróba, a jövő évtől kezdve pedig évi 740 millió euróba kerül az államnak.

A járvány kezdete óta a kormány nagyjából 7,6 milliárd eurót juttatott a mintegy másfél millió egészségügyi és szociális dolgozónak (ápolóknak, idősotthonokban dolgozónak), ez átlagosan havi nettó 183 eurós emelést jelentett.

Az újabb emelésből mindenekelőtt a közkórházakban dolgozó 200 ezer ápoló részesülhet, akik egyévi munkaviszony után havi legalább nettó 45 eurós fizetésemelést kapnak, a nyugdíj előtt állók pedig csaknem 500 eurós emelésre számíthatnak a minisztérium szerint. Az otthoni ellátásban dolgozó 153 ezer ápoló egyévi szolgálat után nettó 107 euró emelésre, a nyugdíj előtt állók 353 euróra számíthatnak. Az emelésből az egészségügyi középvezetők, a gyermekgondozásban dolgozók, az egészségügyi technikai személyzet és a gyógytornászok is részesülnek.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink