2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Interneten árulta a petesejtjeit

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 36 éves nő ellen, aki az interneten árulta a petesejtjeit, közölte a vádhatóság csütörtökön.

A petesejteket megvásárló öt nő ellen az emberi test tiltott felhasználása, illetve annak kísérlete a vád, míg az adományozót ennek a bűncselekménynek a bűnsegédi elkövetésével és csalással vádolják, írta a közleményben Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A vádlott 2013-ban és 2014-ben egy internetes portál petesejt-donációval foglalkozó fórumán álnéven hirdette magát, így ismerkedett meg meddő nőkkel, felajánlotta nekik a petesejtjét, amiért több esetben pénzt is kért. Emellett a donációs eljárás során felmerülő költségekre, utazásra, orvosi vizsgálatokra hivatkozva is kért összegeket.

A nő az így megismert emberek közül néhánynak donációs eljárásban valóban adott petesejtet. Ezekben az esetekben az egészségügyi törvény szerinti rokonsági kapcsolat igazolására többnyire hamis iratokat is készítettek, együtt keresték fel a közjegyzőt.

A vádlott tudta, hogy a biológiai korlátok miatt egyszerre több embernek nem adományozhat petesejtet, így a vád szerint később csupán a sértettek pénzének megszerzése volt a célja, mutatott rá a főügyész.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink