2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Három egyetemünk is bekerült a fenntarthatósági világrangsorba

Három magyar egyetem szerepel a brit Quacquarelli Symonds (QS) cég idén először publikált fenntarthatósági világrangsorában (QS World University Rankings: Sustainability 2023): a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE).

A BME közleményében azt írta, a Műegyetem a környezeti hatás (Environmental Impact) területen a legjobb magyar intézményként a 198. helyezést érte el, a környezeti és a társadalmi hatás (Social Impact) indikátoraiból számolt összrangsorban pedig a 341-360. helyen áll. Hozzátették: a BME a fenntartható intézmény indikátorban szerepelt a legjobban: a rangsorolt 700 intézmény között a 23. lett. Emlékeztettek arra: a rangsort több mint 1400 intézmény megkérdezése alapján állították össze.

A lista készítésénél a QS csaknem negyven szempont szerint értékelte az intézményeket, például, hogy működik-e ott fenntarthatósági fejlődéssel foglalkozó kutatóhely, rögzítik-e az éves víz- és energiafogyasztást, van-e aktív kutatási együttműködésük a Forbes 2000 listán szereplő vállalatokkal. Vizsgálták azt is, van-e az egyetemnek klímavédelmi stratégiája és nemek közötti egyenlőségi terve.

A Műegyetem a környezetmérnöki, valamint a regionális és környezetgazdaságtani mesterszakokon a műszaki és a gazdasági területen is képzi a téma szakértőit, emellett az intézmény vezetésének céljai között kiemelt a fenntartható működés és a környezettudatos megoldások felkutatása, bevezetése, támogatása és népszerűsítése.

Magyarországról a BME (341-360.) mellett a Szegedi Tudományegyetem (381-400.) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (601.+) szerepel a rangsorban.

A Szegedi Tudományegyetem a világrangsorra reagálva felhívta a figyelmet arra, az SZTE az oktatás hatását, a tudásmegosztást, az esélyegyenlőség és a jó életminőség biztosítását mérő indikátorok szerint is a legjobb magyar intézmény. Jó eredményeket értek el a fenntarthatóság területén végzett oktatási és kutatási tevékenységek, a fenntartható intézményi működés, és a munkaerőpiacra való felkészítés szempontjait illetően is.

A QS új fenntarthatósági rangsora mintegy húsz ország szakértőinek bevonásával készült, és az ENSZ 17 fenntartható fejlődési célját vette alapul. A készítők figyelembe vették a többi között a QS más rangsorainak adatait, az intézmények által szolgáltatott alapadatokat, továbbá Elsevier-, UNESCO- és Világbank-adatokat is. A rangsor fókuszában az egyetemek mint oktató-, kutató-, illetve tudásközpontok társadalmi és környezeti hatása áll, e két kategória ugyanakkora súllyal esik latba a végeredmény, az összesített lista kialakításakor.

A társadalmi hatást mérő alkategória (Social Impact) olyan tényezők alapján vizsgálja az intézményeket, mint a hallgatók munkaerőpiacra való felkészítése (20 százalék), az esélyegyenlőség (30 százalék), a jó életminőség elősegítése (10 százalék), az oktatás társadalmi hatása (20 százalék), a tudás kutatási együttműködések terén való hasznosítása (20 százalék). A környezeti hatást mérő alkategória (Environmental Impact) szempontjai között szerepel a környezettudatosság és fenntarthatóság fókuszú oktatás-kutatás, az akadémiai elismertség (40 százalék), a fenntartható intézményi működés, az ez iránti elkötelezettség (35 százalék), az ENSZ fenntartható fejlődési célokhoz kapcsolódó területeken folytatott kutatások (25 százalék).

Az ELTE közleményében kiemelte, az intézmény az elmúlt években meghozott intézkedéseknek köszönhetően felkerült a rangsorba, amelyben egyelőre a 601.+ kategóriában szerepel. A klímaváltozás globális problémájára globális megoldások kellenek, de fontos, hogy az országok és a kisebb szervezetek, akár az egyetemek is koncentrálják az ilyen erőfeszítéseiket. Az ELTE intézményfejlesztési tervének fontos szempontja a klímavédelem, minden kar oktatási portfóliójának része a fenntarthatóságra nevelés, az intézmény pedig kiemelten támogatja az ilyen irányú kutatásokat. Az egyetem alapító tagja a CHARM-EU európai egyetemi szövetségnek, amelynek első mesterképzése épp A fenntarthatóság globális kihívásai címet viseli. Részt vesznek az UNI-ECO nemzetközi együttműködési projektben is, amelyben azon dolgoznak, hogy a társadalmi és környezeti fenntarthatóság szempontjait beillesszék a modern egyetemi szellemiségbe, hozzájárulva ezzel a campusok fenntarthatóbb működéséhez. Ennek területei a vízfogyasztás csökkentése, az energiagazdálkodás és a fenntartható beszerzési folyamatok, valamint a hulladékgazdálkodás fejlesztése. Az ELTE öt miniprojektre (komposztálás, zöldítés, leselejtezett eszközök újrahasznosítása, hulladékmentes kollégiumi kiköltözés, kertépítés) támogatást is elnyert a projekt keretében. Idén szeptemberben az ELTE szombathelyi campusán elindult a "Marketing going green" program, amelynek célja, hogy a kiválasztott közgazdász hallgatókkal megismertessék a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés aspektusait, a zöld megfontolások hatását a vállalkozások működésére.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink