2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Gazdasági krízisre plasztikai sebészet

A dél-amerikai ország politikai és gazdasági krízisen megy keresztül, azonban a déli szomszédságban élők közül egyre több brazil nő választja a venezuelai sebészeket plasztikai beavatkozáshoz, közli az Origo.

Nicolas Maduro elnök vezetése alatt Venezuela gyakorlatilag a csőd szélére sodródott. Csökkentek az olajbevételek, állandóak az erőszakos, kormányellenes tiltakozások, és hatalmas élelmiszerhiány sújtja a lakosságot. Az infláció már szinte mérhetetlen, míg az ország valutájának, a bolivárnak az értéke 2016 eleje óta szinte eltűnt. Ez azonban lehetőséget nyújtott olyanok számára, mint Francisca Maia Vasconcelos, aki arra építette fel üzleti vállalkozását, hogy a szépülni vágyó brazilokat utaztassa Venezuelába, majd onnan vissza otthonukba, írja a lap.

Vasconceloshoz hasonló egyre több vállalkozás szakosodik a szépségipari utazásokra, a plasztikai turizmus kiaknázására. Bár az árak változóak, de míg egy mell-, és fenékemelő plasztikai műtét Venezuelában 10 ezer reálba (785 ezer forint) kerül, addig hazájukban, Brazíliában ez az összeg elérheti akár a 30 ezer reált (2,3 millió forint) is.

Magyarországon is végeznek ilyen beavatkozásokat magánklinikákon és plasztikai sebészeteken: idehaza a hasplasztikai beavatkozás ára a 390 ezer és 950 ezer forint közötti sávban van, míg a mellnagyobbítás 520 ezer és 750 ezer forint között mozog.

(forrás: origo)
hirdetés

Könyveink