2024. április. 16., kedd - Csongor.
hirdetés

Felajánlotta lemondását a szlovén egészségügyi miniszter

Egy szlovén kórházban felcseréltek egy elhunyt és egy felgyógyult beteget – az egészségügyi miniszter felajánlotta lemondását.

Danijel Besic szlovén egészségügyi miniszter és egy celjei kórház teljes vezetése lemondott, miután a közép-szlovéniai város kórházában összecseréltek két beteget, akik közül az egyik meghalt, de a tévedés miatt az életben maradt beteg családja gyászolta meg és temette el őt.

A két azonos korú beteget ugyanabból az idősotthonból szállították kórházba.  Egyikük demenciában szenvedett, de a másikkal lehetett kommunikálni – mondta el az egészségügyi miniszter a kórház vezetésével tartott megbeszélést követően. Szavai szerint egyik beteg sem viselt karszalagot, ezért keverhették össze őket. A tévedés csak akkor derült ki, amikor a felgyógyult beteget visszavitték az idősotthonba - mondta el a tárcavezető.

A család a koronavírus-járvány miatt elrendelt szabályok miatt nem láthatta az elhunytat, akit elhamvasztottak. A miniszter szerint a kórházaknak lehetővé kell tenniük, hogy a hozzátartozók ilyen körülmények között is láthassák szeretteiket, még akkor is, ha maszkot vagy védőruházatot kell viselniük, illetve koronavírus-teszten kell átesniük.

Arról, hogy a tévedés miatt félre is kezelhették a betegeket, a miniszter nem akart találgatásokba bocsátkozni. Mint mondta, vizsgálatot indítottak az ügyben.

A miniszter elfogadta a kórház vezetőinek lemondását, és felajánlotta saját távozását is.

Robert Golob kormányfő szerint viszont a miniszter nagyszerű munkát végez, és ha lemond, az gátolná az egészségügyben tervezett fontos reformok bevezetését, ezért nem fogadta el a lemondását. A miniszterelnök sajnálatát fejezte ki az "elfogadhatatlan" incidens miatt, de úgy vélte, hogy a felelősök, vagyis a kórház vezetése már levonta a szükséges tanulságot, és távozott.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink