2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Észtország mutatja meg az egészségügy jövőjét

A Qubit szerint Észtországban az 1,3 milliós lakosság 20 százalékának örökítőanyagát feltérképezhetik 2019 végéig.

Képzelj el egy országot, amely úgy ünnepli függetlenségének századik évfordulóját, hogy az állami intézmények mindegyike megajándékozza valamivel az adófizetőket. Nem egy kedves levéllel vagy egy utalvánnyal, még csak nem is egy képpel a miniszterelnökről, hanem az országos genetikai intézet esetében például egy ingyenes DNS-elemzéssel. Ez történik Észtországban, ahol a várakozások szerint az 1,3 milliós lakosság 20 százalékának örökítőanyagát feltérképezik 2019 végéig.

A tavaly márciusban elindított kezdeményezés célja, hogy az emberek tudatában legyenek, milyen betegségek nagyobb kockázatát hordozzák magukban, és még időben megelőző intézkedéseket tehessenek. A páciensek genetikai profilját a jövőben integrálják a digitális egészségügyi rendszerbe, egyéni kockázati pontszámokat kalkulálnak, és farmakogenomikai (azaz a gyógyszer-hatóanyagokra adott, genetikailag meghatározottan eltérő reakciókról szóló) információkat is feltüntetnek minden, a DNS-elemzésen már átesett ember egészségügyi adatlapján. Így ha orvoshoz fordulnak, személyre szabott, genetikai kockázatbecsléssel is megtámogatott diagnózist és gyógyszeres kezelést kaphatnak, illetve ugyancsak személyre szóló javaslatokat a megelőzésre.

A kormány szándékai szerint ez lesz az egészségügy valósága (az egészségügyre egyébként GDP-arányosan Magyarországnál kevesebbet fordító) Észtországban a közeli jövőben.

Az EU legdigitálisabb állama már 20 éve megkezdte a digitális átállást az egészségügyben is: a végcél, hogy átlátható, blokklánc alapú, genetikai adatokból is dolgozó egészségügyi rendszer jöjjön létre. Ennek jegyében tavaly óta minden 18 év fölötti állampolgárt arra biztatnak, hogy analizáltassa a DNS-ét. Az elmúlt mintegy húsz évben az e-Észtországnak nevezett projekt keretében a balti ország összes állami szolgáltatását interneten elérhetővé tették: a törvénykezést, a szavazást, az oktatást, az igazságszolgáltatást, a bankrendszert, az adóügyintézést, a rendőrséget és az egészségügyet az X-Road nevű platformon integrálták.

Az elektronikus egészségügyi nyilvántartást 2008-ban vezették be, két évvel később megjelentek az e-receptek, további két évvel később pedig bevezették az e-konzultációt. 2015-ben a mentők rendszerét is digitalizálták, 2017-ben pedig elindult egy gyógyszer-összeférhetetlenségi döntéstámogató rendszer.

A teljes cikk

(forrás: Qubit)
hirdetés

Könyveink