2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Elutasította a szejm az abortusztilalom liberalizálását

Elutasította a lengyel szejm első olvasatban az abortusztilalom liberalizálását célzó, több mint 200 ezer támogató aláírással benyújtott civil kezdeményezést.

A tervezet elutasítása mellett a 460 fős szejmben 265 képviselő szavazott, köztük a kormányfrakció 225 képviselője, valamint a Lengyel Parasztpárt vezette ellenzéki frakció 19 tagja. A javaslat további megvitatásra bocsátását összesen 175 honatya támogatta, többségükben a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció tagjai (120 a jelenlévő 121 képviselőből), valamint a Baloldal frakció mind a 44 képviselője.

A tervezet előterjesztői módosítani akartak a jelenlegi szabályozáson, amelynek értelmében abban az esetben megengedett az abortusz Lengyelországban, ha az anya élete vagy egészsége veszélyben forog, illetve ha a megfogant élet bűncselekmény, nemi erőszak vagy vérfertőzés következménye.

A tervezet értelmében a terhesség 12 hetéig megengednék, és térítésmentessé tennék az abortuszt, mely bizonyos feltételek mellett engedélyezett lenne a terhesség 12. hetén túl is.  A művi terhesség-megszakításról a 13 éven feletti lányok szüleik hozzájárulása nélkül dönthetnének.

Lengyelországban utoljára 2021 elején módosultak az abortuszról szóló előírások, miután az alkotmánybíróság úgy találta: nincs összhangban az alaptörvénnyel az a törvényi előírás, amely lehetővé teszi a terhesség megszakítását, amennyiben az orvos valószínűsíti, hogy a gyermek súlyos egészség-károsodással jönne világra. Az alkotmánybírósági döntés akkor feminista tüntetések hullámát váltotta ki országszerte.

Tavaly decemberben a szejm  első olvasatban elutasított egy másik, mintegy 130 ezer támogató aláírással benyújtott civil kezdeményezést, mely viszont a vonatkozó jogszabály határozott szigorítását célozta. A tervezet értelmében megszüntették volna az abortusztilalom alóli jelenlegi két kivételt, az abortusz büntetőjogi értelemben gyilkossággal lett volna egyenlő, így az ezt végző orvost 5-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel, vagy akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is lehetett volna sújtani.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink