2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Eltűnt egy zalaegerszegi háziorvos (Frissítve!)

A zalaegerszegi rendőrök a lakosság segítségét kérik dr. Zornné dr. Orosz Sarolta eltűnése ügyében, közli a police.hu. A doktornőt később megtalálták, az NLCafé szerint a kórházba szállítás után meghalt.

 A háziorvosként dolgozó nő hétfőn délután fél 2-kor körül ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre.

A nő barna rövid hajú, szemüveges, normál testalkatú. Eltűnésekor feltehetően fekete nadrág és fehér kötött felső volt rajta.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-92-311-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett, a nap 24 órájában tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Frissítés:

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, a háziorvosnő előkerült, de további információt – eltűnéséről, állapotáról – nem adtak, írta a Bors.

Az NLCafé értesülése szerint a megtalálása után eddig nem tudni, miért, dr. Zornné dr. Orosz Sarolta kórházba került, ahol rövid időn belül elhunyt.

(forrás: police.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink