2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Elkeresztelnék a dél-budai centrumkórházat

A Figyelő szerint a budai centrumkórház megérdemelné, hogy a magyar egészségügyben kiemelkedő személyről nevezzék el.

A lap szerkesztőségében elkezdődött az ötletelés, és a következő nevek kerültek a top5-be:

Szent Piroska, Szent László királyunk lánya, II. Komnénosz János császár, bizánci császár felesége, aki két szerzetesi kolostort, idősotthont, kórházat, rokkantmenhelyet és árvaházat magában foglaló épületegyüttest hozott létre.

Szent Hedvig, Magyarországon született lengyel királyné, aki szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát. Gyakran látogatta a kórházakat, és ápolta betegeiket.

Prágai Szent Ágnes 1230-ban egy kis külvárosi házba költözött, ahol a szegények gondozásával foglalkozott, később kolostort alapított, amely körül kórházak, árvaházak, menhelyek és lepratelepek létesültek.

Gábor Aurél belgyógyász, kinek a sürgősségi betegellátás tudományos megalapozása, az oxyológia fogalmának megalkotása (és maga az elnevezés is) fűződik a nevéhez.

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, akit úgy tartanak számon, mint aki felismerte, hogy egy nép egészségügyi kultúrája csak úgy emelkedhet, ha az egészségügyi ismereteket széles körben terjesztik.

Szavazni a Figyelő portálján lehet.

(forrás: Figyelő)

cimkék

hirdetés

Könyveink