2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

DNS-vizsgálat lesz a megvádolt mentőknél

Meghosszabbították a nyomozást a szexuális erőszakkal vádolt mentők ügyében és hemogenetikai szakértőt rendelt ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség – tudta meg a Magyar Idők.

A főügyészség a lap érdeklődésére közölte: a folyamatban lévő nyomozás határidejét július 10-ig hosszabbították meg.

– Védenceim állnak elébe a vizsgálatnak – mondta  Finta ­Eszter, a két mentőápoló védője, aki szerint a vádhatóság már az eljárás kezdetekor megtehette volna, hogy hemogenetikai szakértő kirendeléséről dönt, és nem érti, miért kellett fél évet várni az igazságügyi DNS-tesztre. A lap szerint a szakértők egy, a vélelmezett bűncselekmény idején használt gumikesztyűt vizsgálnak majd.

Mint ismert: a mentőautó ápolóját és a jármű sofőrjét tavaly novemberben gyanúsították meg azzal, hogy szexuálisan zaklattak egy drog és alkohol hatása alatt álló lányt. A budapesti ­Kaffka Margit Ifjúsági Gyermekotthonban élő lány azt vallotta – miután rosszul lett és a nevelők mentőt hívtak hozzá –, hogy a kórházba szállítása előtt egy erdős részre vitték, ahol a két mentős molesztálta, szexuális ajánlatot tett neki, és intim testrészeit fogdosták.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink