2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Csaknem 300 elsősegélynyújtó bizonyított

Hőlégballonos baleset Miskolc felett, tűzriadó miatt kialakult vészhelyzet – ilyen és ehhez hasonló élethű baleseti szituációkban kellett helytállniuk a Magyar Vöröskereszt 47. Országos Elsősegélynyújtó Versenyének döntőjén részt vevő versenyzőknek. Idén összesen 19 csapat teljesítményét díjazta a zsűri.

Húsz év után újra Miskolcon rendezte meg Országos Elsősegélynyújtó Versenyének döntőjét a Magyar Vöröskereszt. Az elsősegélynyújtás világnapján közel háromszáz fiatal mérte össze elméleti és gyakorlati tudását. Az országos döntőbe jutott csapatok (21 gyermek, 21 ifjúsági és 16 felnőtt csapat) egy 21 állomásos körpályán adtak számot elsősegélynyújtó-ismereteikről.

Minden évben szeptember második hétvégéjén van az elsősegélynyújtás világnapja. Szeptember 8-án Miskolc több pontján is élethű baleseti szituációkkal találkozhattak a lakosok, ugyanis a Magyar Vöröskereszt ezzel is szerette volna felhívni a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára.

A szervezők ezúttal is mindent megtettek, hogy próbára tegyék a résztvevőket. A versenyzőknek olyan szituációkban kellett helytállniuk, mint például hőlégballonos baleset Miskolc felett, tűzriadó miatti tömeges menekülés következtében kialakult vészhelyzet, vízbefúlásos szerencsétlenség, de még ételosztás közben történő epilepsziás rohammal is szembe kellett nézniük. Az idei évben először nem helyezéseket, hanem bronz, ezüst és arany minősítéseket kaptak a legjobban szereplő csapatok pontszámaik százalékos teljesítménye alapján.

A Vöröskereszt világszerte élen jár az elsősegélynyújtás oktatásában és népszerűsítésében, speciális képzései és programja révén évente mintegy 100 ezer ember sajátíthatja el és alkalmazhatja a mindennapokban az elsősegélynyújtás főbb lépéseit.

A hazai legnagyobb humanitárius szervezet már egészen kisgyermekkortól fontosnak tartja a baleset-megelőzés és elsősegélynyújtó ismeretek oktatását. A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt bázis óvoda és bázis iskola programjai révén évente közel 40 ezer gyermek és iskolás ismerkedik meg az elsősegélynyújtás fontosságával, míg az „elsősegélynyújtás gyermekeinknek elnevezésű” tanfolyam, a gyermekekkel foglalkozó pedagógusoknak és családoknak ad hasznos ismeretanyagot.

A Vöröskereszt több olyan programot is elindított a fiatalok számára, ahol a megszerzett elsősegélynyújtó tudást hasznosíthatják, ilyen például a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat vagy a most megrendezett 47. Országos Elsősegélynyújtó Verseny is.

A díjazottak:

Minősített oklevelet vehetett át 8 csapat: Mentősokk nevű csapat Baranya megyéből, Nyírgyulaji Kossuth Lajos Általános Iskola csapata Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Önkéntes egység elnevezésű csapat Komárom-Esztergom megyéből, Szürkefarkasok csapata Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, Tudorkák csapata Hajdú-Bihar megyéből, Sárga Gólyák csapat Pest megyéből, Szeg-mentők csapata Heves megyéből, Potyora Nógrád megyéből

Bronz minősítésben részesült 6 csapat: Vértestvérek csapata Csongrád megyéből, Dr. Csont elnevezésű csapat Pest megyéből, PTE Babits Mihály Gimnázium Pécsi Kutató Mentő és Tűzoltó Egyesület Elsősegélynyújtó csapata Baranya megyéből, Intenzív Osztály nevű csapat Heves megyéből, MEEncs nevű csapat Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, Pandák elnevezést viselő csapat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből

Ezüst minősítésben részesült 4 csapat: Kulcsi boszik csapata Fejér megyéből, Pacek Brigád csapat Csongrád megyéből, Buliszervíz csapat Nógrád megyéből, Hétköznapi Hősök Budapestről

Arany minősítésben részesült 1 csapat: Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium csapata Somogy megyéből.

 

hirdetés

Könyveink