2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Bíróság döntött az oltás beadásáról

Bíróság kötelezett egy szülőpárt akaratuk ellenére egyéves gyermekük tetanuszoltásának beadatására egy sérülés után – jelentette a Háárec című újság honlapja.

A lap szerint ez az első eset, hogy bíróság beavatkozott egy gyermek beoltásába, kötelezővé téve a szülőknek, hogy beadassák a vakcinát. Korábban már döntöttek az oltások mellett az egészségügyi minisztérium ajánlásait elfogadva olyan esetekben, amikor a szülők között tört ki vita, és bíróság elé vitték az ügyet.

A mostani esetben egy egyéves kisfiú másodfokú égési sérüléseket szenvedett egy balesetben néhány nappal korábban, de szülei elutasították az orvosok javaslatát a tetanuszoltás beadására. A népjóléti ellátó szolgálatok ezért a családjogi bírósághoz fordultak, amely elrendelte a vakcina azonnal beadását, és nem adott helyt a fellebbezésnek, mert a bírói indoklás szerint a kiskorú érdeke az elsődleges szempont, és az idő múlásával csökken az oltás hatásossága egy esetleges fertőzés esetén. A szülők a bíróságon azzal érveltek, hogy nincs szükség az oltásra, és álláspontjuk alátámasztására egy magánorvos véleményét is benyújtották, de a bíróság a népjóléti szolgálatok álláspontját fogadta el.

A gyermeket a sérülése után egy magánorvos látta el, de később elvitték körzeti gyermekorvosához is, aki az oltás beadását javasolta. Tiltakozásukat az orvos jelentette a szociális ellátás felelőseinek, akik megpróbálták rábeszélni a szülőket az esetleges fertőzést megelőző oltásra, majd miután nem tudták meggyőzni őket, a bírósághoz fordultak.

Izraelben – különösen az ultraortodox közösségekben – jelentős ellenállásba ütközik a gyermekek beoltatása, amire a közelmúltban elharapódzott kanyarójárvány hívta fel a figyelmet.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink