2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Az elfogadást szorgalmazzák az autizmus világnapján

Országszerte több mint 60 rendezvénnyel hívják fel a figyelmet az autista emberek társadalmi elfogadására az autizmus világnapján.

2007. december 18-án, az ENSZ 62/139-es határozatában döntött arról, hogy április 2-a az Autizmus Világnapja legyen. Ennek célja, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra, amely tízmilliókat érint a földön. Magyarországon a szakemberek becslése szerint minden 68. gyermeket, vagy felnőttet és családját érinti az autizmus.

Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) és tagszervezetei a világnaphoz kapcsolódóan országszerte több mint 60 rendezvénnyel hívják fel a figyelmet az autista emberek társadalmi elfogadására. Emellett a "Ragyogj Kéken" kampány keretében a világnapon hazai ikonikus szobrok és épületek, többek között a budapesti Szabadság-szobor is kék színű megvilágítást kap, felhívva a figyelmet az autizmusra. A "Ragyogj Kéken" kampány támogatója és fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Érdekvédelmi szervezetként az AOSZ sürgető feladatának tekinti, hogy javítsa az autista gyermekek egyenlő esélyű hozzáférését a sajátos nevelési igényüknek megfelelő oktatáshoz. Az elmúlt években számos ombudsmani jelentés és Egyenlő Bánásmód Hatóság által lefolytatott eljárás is felhívta a figyelmet arra, hogy az autista gyermekek helyzete a köznevelésben nem megoldott.

A Szövetség a köznevelés helyzetének rendezése érdekében érdekében a fenti szereplők bevonásával munkacsoportot alakít, amely feladata, hogy javaslatokat fogalmazzon meg annak érdekében, hogy az autista gyermekek is egyenlő eséllyel férjenek hozzá a szakszerű közösségi oktatáshoz, neveléshez.

Az AOSZ célja, hogy az autista emberek hazai oktatási, szociális és egészségügyi ellátását javítsa. A mára közel 100 helyi szervezetet tömörítő AOSZ és elődje immáron 30 esztendeje képviseli az autizmusban érintett családok érdekeit. A Szövetség a családok tájékoztatását InfoCentrum szolgáltatásával és az országosan 9 helyen elérhető AOSZ Info-Pontjain segíti, emellett Jogsegélyszolgálata éves szinten több, mint száz esetben járul hozzá az autista emberek jogainak érvényesítéséhez. Emellett fontos, hogy a többségi társadalom megismerje és megértse az autista embereket, az autizmussal járó speciális élethelyzeteket, ezért az AOSZ animátorai a rendhagyó osztályfőnöki óra keretében már több mint 8000 gyermekkel, fiatallal ismertették meg az autizmus spektrumzavart.

hirdetés

Könyveink