2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Az egykepolitika után

Közbeléphetne a férjezetlen nők és tinédzserkorúak terhességmegszakításánál a kínai családtervező szövetség, amely egyúttal a hagyományos értékeket népszerűsítené a gyermekvállalási kedv ösztönzésére, a csökkenő születési arány javítása érdekében, jelentette pénteken a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Az újság internetes kiadásában megjelent cikk szerint a szövetség által január végén közzétett, erre az évre kijelölt "kulcskezdeményezések" között szerepelt, hogy fellépnének az abortuszok számának csökkentése érdekében. A Kínai Kommunista Párt irányítása alatt 1980 óta működő szervezet a tervvel kapcsolatban egyelőre csupán annyit közölt, hogy munkacsoportot hoznának létre az ezen a területen folytatott oktatási és kommunikációs projektekhez.

A Global Times kínai lap internetes kiadásában pénteken közölt cikkben idézett kínai szakértők szerint a terv célja nem az abortuszok betiltása, hanem a termékenység és a közegészség védelme a nem kívánt terhességek megelőzésén keresztül. Az egyik szakértő rámutatott: a nem kívánt terhességek megelőzése összhangban áll a termékenységhez kapcsolódó szolgáltatások javításának céljával, hiszen a többszöri terhességmegszakítás terméketlenséghez vezethet.

A kínai Államtanács tavaly szeptember végén kiadott irányelvei között szintén szerepelt, hogy csökkentenék az orvosilag nem indokolt terhességmegszakítások számát Kínában, nagyobb hangsúlyt fektetve a védekezés és a férfiak ezen a téren tanúsított nagyobb felelősségvállalásása előmozdítására.

Kína a korábbiakban tett már lépéseket az orvosilag nem indokolt abortuszok visszaszorítására. Az országban, ahol hagyományosan a fiúgyermekeket részesítették előnyben, betiltották a magzat nemének felfedését. A tiltást megelőzően sokan a magzat nemétől tették függővé, hogy vállalják-e a gyermeket, különösen a gyermekek számát korlátozó családpolitika nyomására. Ez a gyakorlat azonban a férfiak és nők arányának felborulását idézte elő Kínában. 2020-ban a férfiak száma 34,9 millióval volt több a nőkénél a távol-keleti országban.

A kínai vezetés tavaly májusban enyhítette a korábban érvényben lévő családtervezési korlátozásokat, három gyermek vállalását engedélyezve páronként az elöregedő társadalom problémájának orvoslására.

Kínában 2015 októberében törölték el az 1979-ben bevezetett egykepolitikát, amely alapján a lakosság zömét kitevő han kínai szülőpárok csak egy gyermeket vállalhattak, a túlnépesedést elkerülendő. A kisebbségben lévő nemzetiségek esetében a városban élő párok számára két, a vidéken élők számára pedig három gyermek volt engedélyezett 2016 előtt is. Bár 2016-tól, a társadalom elöregedésének orvoslására a han kínaiaknak is engedélyezték két gyermek vállalását, az enyhítés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a születések száma ugyanis a következő években folyamatosan csökkent.

A gyermekvállalási kedvet elsősorban a gyermekneveléshez kapcsolódó magas költségek vetik vissza. A fiatal kínai párok emellett a növekvő megélhetési költségeket és a kitolódó munkaidőt sorolják a gyermekvállalással kapcsolatos aggályaik között. A kínai statisztikai hivatal által január közepén közzétett adatok szerint Kína népessége 2020 vége óta mintegy 480 ezerrel emelkedett. Az újszülöttek száma már az ötödik egymást követő évben mutatott visszaesést.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink