2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Átfogó vizsgálat indul az alternatív fehérjeforrások területén

Az éghajlatváltozás, a növekvő népesség, a globalizáció egyaránt arra sarkallja az emberiséget, hogy keressük a fenntartható és alternatív élelmiszertermelési és fogyasztási megoldásokat, melyek komplex megközelítést és alapos vizsgálatot igényelnek, mondta az agrárminiszter a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalban (Nébih).

Nagy István kiemelte, egyre többen fordulnak – és nem feltétlenül valós egészségügyi okból az alternatív fehérjeforrások felé, kiiktatva étrendjükből az állati termékeket. Beszédében példaként említette a rovarokat, a lombikban tenyésztett húst és a mellékesből fő összetevővé tett szóját, amit a fogyasztó a mindennapi étkezése részévé tenne, miközben a kockázatáról még keveset tud.     

Figyelni kell a világ változásait, nyitni kell az újdonságok felé, de mindeközben nem szabad figyelmen kívül hagyni a már bizonyított tapasztalatokat, ismereteket sem, melyek az étkezések terén a kiegyensúlyozottságra intenek hangsúlyozta a miniszter.     

Az alternatív fehérjeforrások fogyasztásában rejlő kockázatok feltérképezése és értékelése érdekében komplex vizsgálatsorozat lefolytatásával bízta meg hivatalt a miniszter. "Az ellenőrzés célja, hogy valós és átfogó képet kaphassunk ezekről az új élelmiszerforrásokról". Nagy István kifejtette, e láncszemlélet melynek fontosságát egyre több ország kezdi felismerni a magyar élelmiszerbiztonság területén régóta jelen van és hatékonyan érvényesül. Sok szempontból ennek is köszönhető, hogy élelmiszerlánc-felügyeleti rendszerünket, élén a Nébihhel, a legjobbak között tartják számon Európában. Kizárólag e komplex, minden folyamatot és tényezőt figyelembe vevő szemlélet vezethet oda, hogy a felmerülő kockázatokat hatékonyan fel lehessen ismerni, meghatározva a megelőzésükhöz és felszámolásukhoz vezető legjobb utat, módszereket fűzte hozzá.     

A miniszter kiemelte: Magyarország szerencsés helyzetben van, mert bőségesen rendelkezik kiváló minőségű élelmiszer-alapanyagokkal. Elhelyezkedésének, agrármúltjának és az élelmiszeriparának köszönhetően "nem vagyunk kényszerhelyzetben, nem vagyunk rászorulva az alternatív megoldásokra" fogalmazott. Ugyanakkor az alternatív fehérjeforrások feltérképezését és alapos vizsgálatát elkezdjük a Nébih közreműködésével, annak érdekében, hogy támogassuk a magyar fogyasztók tudatos választását, asztalainkra pedig továbbra is csak biztonságos élelmiszerek kerülhessenek tette hozzá.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink