2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Átadták a PTE nemzetközi oktatási központjának felújított épületét

A fejlesztések elsősorban a pécsi orvoskaron több évtizede indult idegennyelvi képzéseknek köszönhetők.

Átadták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) nemzetközi oktatási és idegennyelvi központjának – a Modern városok program (MVP) részeként – több mint 900 millió forintból fejújított épületét hétfőn a baranyai megyeszékhelyen.

Bódis József oktatásért felelős államtitkár, a PTE korábbi rektora az átadón hangsúlyozta: a Modern városok program az egyetem történetében új fejezetet nyitott. A fejlesztések elsősorban a pécsi orvoskaron több évtizede indult idegennyelvi képzéseknek köszönhetők – utalt a PTE átfogó modernizációját az MVP 25 milliárdos forrásaiból megvalósító programra. A felújítás nyomán a Damjanich utcai főépületbe költöző nemzetközi oktatási központ szerves része volt az egyetem nemzetköziesítési folyamatának, egyúttal további alapja annak, hogy a PTE-n még több külföldi hallgató tanulhasson. A pár fővel indult csapat mára komoly stábbá vált és tekintélyt szerzett magának az országon belül és kívül is – mondta Bódis József, arra is kitérve, hogy már több mint száz ország hallgatói tanulnak Pécsen.

Miseta Attila, a PTE rektora a központ történetét is felidézve a többi közt arról beszélt, hogy az új infrastruktúrának köszönhetően az intézmény lehetőségei bővülnek és új minőséget is képviselnek. A nemzetközi oktatási központ szervezi a külföldi hallgatók számára az előkészítő idegennyelvű oktatási programokat. Az intézményrészt korábban 23 éven át vezető, 2016 végén elhunyt Álmosné Kajdy Ellát méltatva a rektor emlékeztetett: munkájának köszönhetően a korábban 30-40 fős előkészítő program mára több száz főssé bővült.

A felújított épület földszintjére kerültek a nemzetközi oktatási központ szolgáltató irodái és a kis létszámú oktatásra alkalmas stúdiói, az emeleten pedig eltérő méretű oktatási tereket alakítottak ki. A legfelső szinten kapott otthont az idegennyelvi központ, amely az akkreditált, nemzetközi ECL-nyelvvizsgarendszer működtetését végzi. Tizenöt választható nyelvből évente 16-20 ezer vizsgázó méretteti meg magát.

A Damjanich utcai épület modernizációjának terveit a PTE Műszaki és Informatikai Kara készítette el.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink