2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Adatkiadásról döntött a bíróság

A bíróság szerint a Magyar Orvosi Kamarának ki kell adnia az információkat arról, hogy az elnökség tagjai milyen javadalmazásban részesültek, és milyen egyéb béren kívüli juttatást kaptak 2010 óta, írja a Népszava.

Azt is ki kell adni, hogy a köztestület gazdasági társulásainak alapításánál, illetve megvásárlásánál használtak-e fel tagi kölcsönt, és hogy milyen forrásból finanszírozzák a vállalkozások veszteségeit.

Kunetz Zsombor kérésére a reagálva a MOK először pénzt kért az adatokért, majd miután ezt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is helytelenítette, néhány adatot nyilvánossá tettek, további hat kérdésre azonban továbbra sem válaszoltak. Ezek közlésére kötelezte most a kamarát a bíróság.

Időközben a kamara is aktív volt, és etikai eljárást kezdeményezett az orvos ellen, első fokon megrovást kapott, ám a határozatot másodfokon megsemmisítették, és az eljárás megismétlését rendelték el; ez az eljárás függőben van.

A Népszavának Kunetz Zsombor azt mondta: a TASZ segítségével megnyert pernek örül, mert „nincs több sumákolás, ki kell adniuk azokat a gazdálkodási adatokat, amelyek bizonyíthatják az esetleges hűtlen kezelés, vagy egyéb esetleges bűncselekményeket.”

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink